NÉMET KÖLTEMÉNYEK MAGYARUL

Oldalak (menü)

               FRISS FORDÍTÁSOK

 

72.

 

An den Herbst  

 

Mit dankbarem Gemüte                  

Hin nehm ich deine Güte,               

Herbsttag, du milder Gast,              

Der du mich reich beschenktest,     

Den Sinn ins klare lenktest             

Und mich zum Abend fröhlich ausgerüstet hast.

 

Nun ist in mir kein Drängen

Und bin doch nicht im Engen,

Bin ruhevoll bewegt.                                         

Was gilt es, mehr zu wollen,

Als so im Friedevollen

Teilhaftig sein des Ganzen, das mütterlich uns hegt.

                                                                              

Otto Julius Bierbaum

(1865–1910)

 

Az ősznek

 

Hálám kinyilvánítom,

Jóságát elfogadom,

Őszi napnak, ő vendég,

Gazdagon ajándékoz,

Ki elmémnek irányt hoz,

S derűsen készített fel búcsúra nemrég.

 

Nem él már vágy énbennem,

Nem vagyok bezárt mégsem,

Békét, nyugtot adott.

Többre nincs is szükségem,

Minthogy teljes békében

Részt vegyek mindenben, mit anyaként adott.

 

Szalki Bernáth Attila

 

71.

 

Herbstweh

 

So still in den Feldern allen,                       

Der Garten ist lange verblüht,                    

Man hört nur flüsternd die Blätter fallen,  

Die Erde Schläfert – ich bin so müd.         

 

Es schüttelt die welken Blätter der Wald,       

Mich friert, ich bin schon alt,                           

Bald kommt der Winter und fällt der Schnee,   

Bedeckt den Garten und mich und alles, alles Weh.

 

Joseph von Eichendorff

(1788–1857

 

Őszi fájdalom

 

Mezőkre csend ereszkedett,

A kertben minden elszáradt,

Hallod - szél száraz levélt kergetett,

Föld szunnyad - testem elfáradt.

 

Az erdőben hull sok hervadt levél,

Fázó vén testem jajt kiált,

Havazik, hamar itt a tél,

Befed hó kertet, engem, és mindent mi fájt.

 

Szalki Bernáth Attila

 

70.

 

Neue Sonne 

 

Neue Sonne, Gefühl des Ermattens  

vermischt mit hingebendem Freuen;   

aber noch mehr fast ergreift mich die Unschuld desneuen

Schattens.                                                    

 

Schatten des frühesten Laubes, das du durchhellst,

Schatten der Blüten-: wie klar!                                  

Wie du dich, wahres, nirgends verstellst,                 

offenes Jahr.                                                                                                                    

 

Unser Dunkel sogar wird davon zarter,              

genau so rein war vielleicht sein Ursprung,        

Und einmal war das alte Schwarz aller Marter   

so jung.     

 

Rainer Maria Rilke

(1875–1926)

                                                                                                        

 

Új Nap

 

Új Nap, melyben kis bágyadtság támad,

társsal, imádó vigassággal:

még jobb, hogy árnyékban ártatlan tisztasággal

árad.

 

Lombok árnyéka, mit fényed korábban szórt oda,

virág árnyék: tiszta ott!

Mert magad nem álcázod soha,                                                        

éved nyitott.

 

Még a sötétségünk is gyengébb lesz tőle,

és eredendőn tán tisztán ugyanolyan

volt régen a fekete gyötrelem , s dőlt le

ifjan.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

69.

 

Der frohe Wandersmann 

 

Wem Gott will rechte Gunst erweisen,    

Den schickt er in die weite Welt;           

Dem will er seine Wunder weisen           

In Berg und Wald und Strom und Feld.  

 

Die Trägen, die zu Hause liegen,

Erquicket nicht das Morgenrot,

Sie wissen nur von Kinderwiegen,

Von Sorgen, Last und Not um Brot.

 

Die Bächlein von den Bergen springen,

Die Lerchen schwirren hoch vor Lust,

Was sollt ich nicht mit ihnen singen

Aus voller Kehl und frischer Brust?

 

Den lieben Gott lass ich nur walten;

Der Bächlein, Lerchen, Wald und Feld

Und Erd und Himmel will erhalten,

Hat auch mein Sach aufs best bestellt!

 

Joseph von Eichendorff

(1788–1857

 

A víg vándorló

 

Kit kegyben részesít az Isten,

Küldi, célja lesz nagyvilág:

Csodákban részesülhet itten,

Hegy, völgyön nyílik sok virág.

 

Lustákat, kik fekszenek otthon,

Nem serkenti a pirkadás,

Töprengenek gyermeken, gondon,

Jön kenyérről gondoskodás.

 

Patakok hegyekből ugranak,

Vidáman zengnek pacsirták,

Velük én miért ne daloljak,

Ha szívemet ők vidítják?

 

Csak uralkodjon tovább Isten,

Hegyeken, erdőkön s folyón,

Eget, Földet ki tartja rendben,

Segít rajtam víg vándorlón.

 

Szalki Bernáth Attila

 

68.

 

Zwei Segel      

 

Zwei Segel erhellend               

Die tiefblaue Bucht!                 

Zwei Segel sich schwellend     

Zu ruhiger Flucht!                    

 

Wie eins in den Winden

Sich wölbt und bewegt,

Wird auch das Empfinden

Des andern erregt.

 

Begehrt eins zu hasten,

Das andre geht schnell,

Verlangt eins zu rasten,

Ruht auch sein Gesell.

 

Conrad Ferdinand Meyer 

(1825–1898)

 

Két vitorla

 

Két vitorla fénylik

Öbölben, mely kék!

Mindkettő álmodik,

Szállna, mint lepkék!

 

Ha egyik megdagad,

Mozdít vitorlást,

A másik felhorgad,

S indít mozdulást.

 

Ha egyik rohanna,

A társ gyorsan száll,

Ha egyik aludna,

Társ is szundikál.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

67.

Am Strande 

Vorüber die Flut. 
Noch braust es fern. 
Wild Wasser und oben 
Stern an Stern. 

Wer sah es wohl, 
O selig Land, 
Wie dich die Welle 
Überwand. 

Noch braust es fern. 
Der Nachtwind bringt 
Erinnerung und eine Welle 
Verlief im Sand. 

Rainer Maria Rilke
(1875–1926)

 

A parton

Árapály elfolyt,
Távol muzsikál.
Lent vad víz, égen
Csillag áll.

Ki látta azt,
Oh, te szent föld,
A hullám téged
Mint gyötört.

Messze még zúg.
Éj szél söpört
Emléket, mi foszlott homokba,
S hullám gyötört.

 Szalki Brnáth Attila

 

66.

 

Abendständchen

 

Hör, es klagt die Flöte wieder,                

und die kühlen Brunnen rauschen!          

Golden weh'n die Töne nieder,                

stille, stille, laß uns lauschen!                  

 

Holdes Bitten, mild Verlangen,               

wie es süß zum Herzen spricht!               

Durch die Nacht, die mich umfangen,     

blickt zu mir der Töne Licht!                   

 

Clemens Brentano

(1778–1842)

 

Esti, éji szerenád

 

Halld, fuvola fájva sír ma,

lágy a hangja, mint forrásnak.

Arany dalból ki nem inna,

tárjuk lelkünk hallgatásnak!

 

Néma imák, hangos vágyak,

szólnak szívhez: van remény!

Éjben ölelnek, s átjárnak,

hangjuk rám hull, mint a fény!

 

Szalki Bernáth Attila

 

65.

 

Kuckuck, Kuckuck, ruft's aus dem Wald

Kuckuck, Kuckuck ruft’s aus dem Wald. 
Lasset uns singen, tanzen und springen. 
Frühling, Frühling wird es nun bald. 

Kuckuck, Kuckuck lässt nicht sein Schrei’n: 
Komm in die Felder, Wiesen und Wälder. 
Frühling, Frühling, stelle dich ein. 

Kuckuck, Kuckuck, trefflicher Held. 
Was du gesungen, ist dir gelungen. 
Winter, Winter räumet das Feld. 

Hoffmann von Fallersleben
(1798–1874)

Kakukk üzen az erdőből

Kakukk üzen az erdőből:
Hogy daloljunk, ugráljunk, táncoljunk!
Hisz tavasz hamar ide jő.

Csak kiálts tovább kakukkunk:
Gyertek, hív a rét, erdő s a mező.
Tavasz, csatlakozz, mi várunk.

Dicsérjük kakukkot, a hőst.
Tavaszt hirdette, ezt véghez vitte.
S te zord tél, hagyd el a mezőt!

Szalki Bernáth Attila

 

64.

 

Der Schneemann auf der Straße

 

Der Schneemann auf der Straße    

trägt einen weißen Rock,               

hat eine rote Nase                          

und einen dicken Stock.                

 

Er rührt sich nicht vom Flecke,

auch wenn es stürmt und schneit.

Stumm steht er an der Ecke

zur kalten Winterszeit.

 

Doch tropft es von den Dächern

im ersten Sonnenschein,

da fängt er an zu laufen,

und niemand holt ihn ein.

 

Robert Reinick

(1805–1852)

 

Utcán áll a hóember

 

Utcán áll a hóember,

kabátja hófehér,

orra rőt, (a december

zord) s botja földet ér.

 

Mozdulatlan e poszton,

ha hó hull, s vág a szél.

Némán áll utcasarkon,

habár hideg a tél.

 

De roskadni kezd nyomban,

ha tűz a napsugár,

olvad, s a víz elrohan,

utána futni kár.

 

Szalki Bernáth Attila

 

63.

 

Die Gäste der Buche

 

Mietegäste vier im Haus

Hat die alte Buche.

Tief im Keller wohnt die Maus,

Nagt am Hungertuche.

 

Stolz auf seinen roten Rock

Und gesparten Samen

stitzt ein Protz im ersten Stock;

Eichhorn ist sein Namen.

 

Weiter oben hat der Specht

Seine Werktstatt liegen,

Hackt und zimmert kunstgerecht,

Daß die Späne fliegen.

 

Auf dem Wipfel im Geäst

Pfeift ein winzig kleiner

Musikante froh im Nest.

Miete zahlt nicht einer.

 

Rudolf Baumbach

(1840–1905)

 

A bükkfa potyázó vendégei

 

Házban lakik négy vendég,  

Vén bükk a gazdája,

Él egér pincében rég,

Ám felkopik álla.

 

Bükk rőt kabátján büszkén,

Vígan hord sok magot,

Fent első emeletén

Mókus mulat nagyot.

 

Fentebb dolgozik harkály

Tágas műhelyében,

Ügyes, s nála fő szabály,

Forgács hulljon szépen.

 

Fent az ágak tetején

Pinty azt zengi frissen,

Nem fizetünk elsején,

Bükkön lakunk ingyen.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

62.

 

An die Welt 

 

Mein oft bestürmtes Schiff, der grimmen Winde Spiel,

Der frechen Wellen Ball, das schier die Flut getrennet,

Das über Klipp auf Klipp und Schaum und Sand gerennet,

Kommt vor der Zeit an Port, den meine Seele will.

 

Oft, wenn uns schwarze Nacht im Mittag überfiel,

Hat der geschwinde Blitz die Segel schier verbrennet.

Wie oft hab ich den Wind und Nord und Sud verkennet!

Wie schadhaft ist der Mast, Steuer, Ruder, Schwert und Kiel!

 

Steig aus, du müder Geist! Steig aus! Wir sind am Lande.

Was graut dir vor dem Port? Jetzt wirst du aller Bande

Und Angst und herber Pein und schwerer Schmerzen los.

 

Ade, verfluchte Welt! Du See voll rauer Stürme!

Glück zu, mein Vaterland! das stete Ruh im Schirme

Und Schutz und Frieden hält, du ewig lichtes Schloss!

 

Andreas Gryphius.

(1616–1664)

 

 

 A világhoz

 

Hajóm nagy szeleknek gyakran játéka volt,

Szaggatta az ár, s szállt, mint hullámok labdája,

Hab s homok felett úszva, vigyáz sziklákra,

Idő előtt ért kikötőbe, mit lelkem vágyott.

 

Ha délben szállt vihar fekete éje ránk,

A villám majdnem megégette vitorlákat.

Sokszor tévesen ítéltem meg égtájakat!

Mennyit sérült meg kormányunk, hajódeszkánk!

 

Szállj ki, te fáradt lélek! Lábunk szárazföldön.

Miért félsz kikötőtől? Szívedbe öröm jön,

Szabadulsz, bánat s vész már nem hárul terád.

 

Viszlát, átkozott világ! Te viharos tenger!

Üdvözlöm hazám! Hol tartós nyugtot lel ember,

Hol örök béke őrzi fényes palotád.        

 

 Szalki Bernáth Attila     

 

61.

 

Winter   

 

Du lieber Frühling! Wohin bist du gegangen?        

Noch schlägt mein Herz, was deine Vögel sangen.

Die ganze Welt war wie ein Blumenstrauß,           

längst ist das aus!                                                     

Die ganze Welt ist jetzt, o weh,                                

Barfüßle im Schnee.                                                 

Die schwarzen Bäume stehn und frieren,                

im Ofen die Bratäpfel musizieren,                         

das Dach hängt voll Eis.                                          

Und doch: bald kehrst du wieder, ich weiß, ich weiß!

Bald kehrst du wieder,                                            

o nur ein Weilchen,                                                

und blaue Lieder                                                                         

duften die Veilchen!                                              

 

Arno Holz

(1863–1929)

 

Tél

 

Kedves tavasz! Áldásaid hova tűntek?

Szívemben szól még, mit madaraid zengtek.

Világban sok virágcsokor díszlett,

rég vége lett!

A táj, mert jó idő elszállt,

mezítláb hóban áll.

A fák feketék, nagyon fáznak,

kemencében sült almák muzsikálnak,

tetőről lóg a jég.

De tavasz, ismét visszajössz, tudom ezt rég!

Hamar kopogtat,

jön mosolyogva,

s illat dalokat

szór kék ibolya!

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

60.

 

In der Welt 

 

Ich lasse mein Gesicht auf Sterne fallen,         

die wie getroffen auseinander hinken.             

Die Wälder wandern mondwärts, schwarze Quallen,     

ins Blaumeer, daraus meine Blicke winken.    

 

Mein Ich ist fort. Es macht die Sternenreise.  

Das ist nicht Ich, wovon die Kleider scheinen.

Die Tage sterben weg, die weißen Greise.      

Ichlose Nerven sind voll Furcht und weinen. 

 

Paul Boldt

(1885–1921)

 

A világban

 

Szemeimmel csillagokra felmegyek,

s mintha megleptem volna ezzel őket.

A medúzák kék tengerbe sietnek,

erdők Holdra, honnan szemem integet.

 

Eltűntem, a csillagok útján megyek.

Bizony, ruhák nem éntőlem ragyognak.

Napok elhalnak, mint az ősz öregek.

Az egótlanok önzők, félnek s sírnak.

 

Szalki Bernáth Attila

 

59.

 

Fahrten  

 

Noch immer hat kein liebes Band

Mich angeschmiegt an stillen Sinn,

Noch wird mir Heimat jedes Land,

Dem ich gerad zu Gaste bin.

 

Den hellen Straßen geh ich nach            

Wie Staub, der nach den Rädern rennt,  

Gern rastend unter einem Dach,             

Wo nicht ein Herz das meine kennt.       

 

Landfahrer ward ich mit dem Wind       

Und des Gedenkens ganz entwöhnt,      

Daß mir daheim noch Freunde sind,      

Die ich mir einst als Glück ersehnt,

 

Ein Träumer in die runde Welt,

Der wegwärtswandernd schon vergißt,

Wohin der eigne Sinn ihn schnellt

Und wo sein Herz zu Hause ist.

 

Ein Wandrer, der zwei Fremden              

Und keine Heimat hat.

(Grillparzer)

 

Stefan Zweig

(1881 - 1942)

 

 

Utazások

 

Nem, semmiféle kötelék

Nem győzte le a bölcs elmém,

Nem volt még oly megjárt vidék,

Mit hazámnak fogadnék én.

 

Lábam szép utcákon haladt,

Utánam por nem kavargott,

Pihentem jól tetők alatt,

Hol szív ki nem tárulkozott.

 

Kóborló lettem, mint a szél,

S feledésbe ment a világ,

Hazám, hol sok barátom él,

Kik voltak régen boldogság.

 

Ha álmodsz, kerek a világ,    

Ha vándorolsz, felejt a szív,

Ha meghalt benned a honvágy,

A szíved hazádba nem hív.

 

Sok otthont bír a vándor,

De hazája - az nincs!

 

Szalki Bernáth Attila

 

58.

 

Sinkender Himmel  

 

Du Herz, das immer die Sterne begehrte,        

Für jeden Wunsch verschenkt sich ein Traum.

Sieh, schon neigt sich der abendverklärte      

Himmel zu dir, und du faßt es kaum.                               

 

Neigt sich und neigt sich. Und in sein Sinken 

Hebt die Erde verschreckt ihr Gesicht,              

Und wie mit purpurnen Lippen trinken      

Die Höhen das letzte löschende Licht.          

 

Alle Bäume schon müssen ihn fühlen,             

Steil greift ihr Schmerz in den Abend empor, 

Und mit den zitternden Armen wühlen          

Sie sich in den samtenen Sternenflor.            

 

Und tiefer rauschen die Wolkenfernen.          

Schon streifen sie dich, wie ein Kuß, wie ein Kleid, 

Und wiegen nun sanft mit den silbernen Sternen

Dein Herz in die nahe Unendlichkeit.            

 

Stefan Zweig

(1881 - 1942)

 

Süllyedő ég

 

A szíved vágyott mindig csillagokba,

Kívánságodhoz álom társnak állt.

Ha nézel esti elváltozásokba,

Feléd hajló ég csaknem tova szállt.

 

Csak dől, csak dől, és nagy süllyedésében

Föld rémülten emeli arcát,

S mint a bíbor ajkak a hörpölésben

Issza csúcs Nap végső sugarát.

 

Már minden fának kell ezt éreznie,

Nagy fájdalmuk estbe kapaszkodott.

S remegő karokkal fel kell mennie

Bársonyos égbe, mely felragyogott.

 

Távol felhők egyre messzebb rohannak.

Simogatnak csókkal, vagy szép brokát,

S gyengéden adják szíved csillagoknak,

Melyek végtelenbe ringatnak át.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

57.

 

Abendallein  

Mit meinem lastenden Einsamsein.

 

Da weht von den späten                           

Gehöften zwischen den Hügeln, die         

Mit leisem Schritt in den Abend treten, 

Noch eine schüchterne Melodie.              

 

Und süß beklommen höre ich, wie           

Kinder zu Gott in das Dunkel hinein      

Um Schlaf und gütige Träume beten.     

 

Stefan Zweig

(1881 - 1942)

 

Egyedül este

Nyomasztó magányommal

 

Állnak dombon, réten

Fújdogáló szélben a tanyák.

Halkan szálldogálnak az estében

Itt még a félénk melódiák.

 

S édes borzongással mind hallják,

Hogy szép álomért Úrhoz sok gyermek

Buzgón imádkozik a sötétben.

 

Szalki Bernáth Attila

 

56.

 

Graues Land 

 

Wolken in dämmernder Röte                  

Drohn über dem einsamen Feld.             

Wie ein Mann mit trauriger Flöte               

Geht der Herbst durch die Welt.             

 

Du kannst seine Nähe nicht fassen,        

Nicht lauschen der Melodie.                   

Und doch: in dem fahlen Verblassen     

Der Felder fühlst du sie.                         

 

Stefan Zweig

(1881 - 1942)

 

Szürke vidék

 

Rőt felhők alkonyi homályban

Zúgnak csupasz mező felett.

Ősz - egy lágy fuvola játékában -

Tájra megérkezett.

 

Azt nem fogod fel, mily közel van,

Még nem hallod bús dallamát.

Mégis: mezők fakulásában

Látod az elmúlást.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

55.

 

Osterspaziergang

 

Vom Eise befreit sind Strom und Bäche,           

Durch des Frühlings holden, belebenden Blick,

Im Tale grünet Hoffnungs-Glück;                       

Der alte Winter, in seiner Schwäche,                 

Zog sich in rauhe Berge zurück.                        

Von dort her sendet er, fliehend, nur

Ohnmächtige Schauer körnigen Eises

In Streifen über die grünende Flur;

Aber die Sonne duldet kein Weißes,

Überall regt sich Bildung und Streben,

Alles will sie mit Farben beleben;

Doch an Blumen fehlt's im Revier,

Sie nimmt geputzte Menschen dafür.

 

Kehre dich um, von diesen Höhen                 

Nach der Stadt zurück zu sehen.                    

Aus dem hohlen finstern Tor                         

Dring ein buntes Gewimmel hervor.              

Jeder sonnt sich heute so gern.                      

Sie feiern die Auferstehung des Herrn,        

Denn sie sind selber auferstanden,                 

Aus niedriger Häuser dumpfen Gemächern,

Aus Handwerks- und Gewerbes Banden,       

Aus dem Druck von Giebeln und Dächern,    

Aus Straßen quetschender Enge,                    

Aus der Kirchen ehrwürdiger Nacht              

Sind sie alle ans Licht gebracht.                     

 

Sieh nur sieh! wie behend sich die Menge    

Durch die Gärten und Felder zerschlägt,   

Wie der Fluss, in Breit' und Länge,                 

So manchen lustigen Nachen bewegt,           

Und, bis zum Sinken überladen                       

Entfernt sich dieser letzte Kahn.                      

Selbst von des Berges fernen Pfaden              

Blinken uns farbige Kleider an.                       

Ich höre schon des Dorfs Getümmel,              

Hier ist des Volkes wahrer Himmel,               

Zufrieden jauchzet gross und klein:                

Hier bin ich Mensch, hier darf ich’s sein.       

 

Johann Wolfgang von Goethe

(1749-1832)

 

Húsvéti séta

 

Folyó s patak jégtől szabadulnak,

A tavasz meleg sugárzására,

A völgyek zöldbe borulnak,

A tél kényszerül meghátrálásra,

Visszavonul, ül csúcson, hegyeken.

Csak onnan tud küldeni erőtlen

Szemcsés jégzápor csíkot földre,

A kizöldülést álmodó rétre;

De Nap nem tűri, lecsap fehérre,

Minden kavarog e küzdelemben,

Mind szépülni akar a színekben:

De virág hiányozik vidékről még,

Gondozó emberekre van szükség.

 

Fordulj el a magaslatokról,

Legyen képed a városokról.

Kapuk mély sötétjéből

Mily színes tömeg bukkan elő,

Élvezői a napsugárnak.

Ünneplői az Úr feltámadásnak,

Mert ők maguk is feltámadtak.

A kunyhók szegényességéből,

Kereskedelmi kötelékből,

Oromzatoknak sűrűjéből,

Utcák nyomasztó szűk teréből,

A templomok csodált éjéből

A napvilágra jött mind elő.

 

Nézd, a tömeg mily fürgén oszlik szét

A kerteken és a mezőkön át,

A folyót nézd, széles vizét,

Csónakosok vidám raját.

De elsüllyedni nem készülnek,

S utolsó csónak messze jár.

Távoli hegyek, ösvények

Népe szép színes ruhában már.

Nyüzsög a falvak sokasága,

Ez népek igaz mennyországa,

S az örömük magával vitt:

Boldog s ember lehettem itt.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

54.

 

Abschied

 

Lass mir deinen Rosenmund            

noch für einen Kuss.                        

Draußen weiß ein ferner Hund,       

dass ich weiter muss.                       

            

Lass mir deinen hellen Schoß

noch für ein Gebet.

Mach mich aller Schmerzen los!

– horch, der Seewind weht.

 

Lass mir noch dein weiches Haar

schnell für diesen Traum:

Dass dein Lieben Liebe war –

lass mir diesen Traum!

 

Wolfgang Borchert

(1921–1947)

 

Keserédes búcsú

 

Rózsa ajkad nékem add,

csókolj egyszer még.

Távol kutya ugat, halld,

Mentem, áldjon ég.

 

Hagyd, hogy finom öledért

mondjak még imát.

S kíntól szabadulásért

Fújjon vad szél át!

 

Lágy hajad, bár elsodort,

álommal felért:

Hogy szerelmed igaz volt --

áldalak ezért!

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

 

53.

 

Erinnerung   

 

Ich denk’ der Tage, die vergangen sind,             

Es ist ein Traum aus lieben Kinderjahren,          

Ein Traum von dir, du stilles scheues Kind        

Mit deinen dunkelbraunen Ringelhaaren.           

 

Ich denk’ der Lerche, die im Felde sang,

Ich denk’ der Wiesen und der braunen Heide;

Du warst so jung — dein Lachen scholl und klang,

Wir haben uns so lieb gehabt, wir beide.

 

Ich denk’ der Stunde, da ich Abschied nahm,

Du wurdest blass und schautest vor dich nieder.

Es war im Herbst; die Schwalbe ging und kam,

Und kam und ging. Wir sahn uns nie mehr wieder.

 

Die Wogen brachen sich mit fernem Schall,        

Es blühte in den Gärten, an den Rainen;              

Vor meinem Fenster schlug die Nachtigall,          

Und wenn ich daran denke, könnt’ ich weinen... 

 

Carl Bulcke

(1876-1936)

 

 

Fájdalmas emlékezés

 

A múltamban volt sok szép esemény,

A drága gyermekkori álmok, vágyak,

Rólad álmodtam gyermek tünemény,

Sötétbarna hajaddal újra látlak.

 

Mező felett pacsirta csattogott,

A réten s dombokon járást kedveltük,

Derűs, fiatal hangod kacagott,

Egymást mindketten oly nagyon szerettük.  

 

A búcsúzásunk eszembe jutott,

Sápadt voltál, de nem ejtettél könnyet,

Fecske raj őszi légben röpködött, suhogott,

És mi egymást nem láttuk soha többet.

 

Távolban hullámok hangja csattant,

Virágzó kertekben, partokon járok,

Fülemüle szól erdőben alant.

Sírok, ha terád emlékezve várok…

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

52.

 

Lebensregel 

 

Du kannst einzig mit dem Guten

Dauernd gut Geschäfte machen.

Schlechte schuften und verbluten,

Schwindler jubeln und verkrachen.

 

Auf der ganzen Erde Gottes

Wird die Pflicht das Glück beneiden -

Doch am schönsten ist ein flottes

Todesringen zwischen beiden.

 

Nur beherzige die Lehre

Von der Wiege bis zum Grabe:

Der Besiegte hat die Ehre,

Den Besieger ehrt die Habe.

 

Frank Wedekind

(1864-1918)

 

Életszabály

 

Jókkal tudsz jól érintkezni,

Tartós üzletet megkötni,

Rossz gürcöl s fog elvérezni,

Csaló örvend, s meg fog törni.

 

Földjén a jó istenünknek

Kincset muszáj irigyelni -

Ám a legszebb kettőjüknek

Párban halálharcot vívni.

 

Tanulság, belátja bárki,

Bölcsőtől sírig érvényes:

Vesztesnek tisztelet jár ki,

És a sok kincs győztesé lesz.   

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

51.

 

Scheiden ohne Ende  

 

Die letzte Traube vom Gelände          

Die aßen wir, so Beer' um Beere —   

O wär' doch Scheiden ohne Ende,      

Dass Abschiednehmen ewig wäre!    

Denn ewig wollt' ich Deiner Pflegen,

Und ewig wollt' ich Dein mich freun,

Mich froh zu Deinen Füßen legen,    

Und still mit Dir im Himmel sein!    

 

Leopold Schefer

(1784-1862)

 

A vég nélküli búcsú

 

A legutolsó szőlőszemet

Tőkéről tőkére megettük ---

Ily vég nélküli búcsú - jöhet,

Az ilyen búcsút megszerettük!

Mert örökké törődnék véled,

Együtt mindig örvendeznék,

Lefeküdnék vígan elébed,

S veled mennyben csendben lennék!

 

Szalki Bernáth Attila

 

50.

 

Errötend manchmal, Herrin, wenn ohn Ende

 

Errötend manchmal, Herrin, wenn ohn Ende  

Von eurer Schönheit schweigen meine Lieder,

Denk ich, wie ich zuerst euch sahe, wieder,     

Daß ich an andern nimmer Freude fände.        

 

Doch find ein Werk ich, nicht für meine Hände,

Und eine Last, zu schwer fürmeine Glieder;

Der Geist mißt seine Kraft, und, müd und müder,

Wird er zu Eis und läßt das Werk behende.

 

Wohl oft bereits wollt ich mein Schweigen brechen,

Doch blieb in tiefer Brust die Stimme hangen;

Hat ja kein Laut sich je so hoch geschwungen!

 

Wohl oft begann in Versen ich zu sprechen;

Doch wie auch Geist und Hand und Feder rangen,

Beim ersten Anlauf waren sie bezwungen.

 

Francesco Petrarca

(1304 – 1374)

 

Pirulok néha, ha nem dicsérem hölgyemet

 

Pirulok, ha nem dicsérem hölgyemet,

Ha dalaim szépségedről hallgatnak,

De arra gondoltam, mint megláttalak,

Nem találnék soha másban örömet.

 

Mit leltem munkát, az nem jó kezemnek,

Teher, amely túl nehéz tagjaimnak,

Eszem felmért erői elfáradnak,

S kezeim szinte eljegesednek.                      

 

Akartam hallgatást többször megtörni,

De hangom megrekedt a mellkasomban;

Képtelen voltam ily zengő zenére!

 

Mondandóm próbáltam versekbe szőni:

De hol kéz, szellem s toll küszködött sorban,

Vereség várt minden kísérletére.

 

Szalki Bernáth Attila

 

49.

 

Der Welt Anfang und Ende

 

Ey, ist nicht alles gut, da Welt den Anfang nimt?

Ey, ist nur was noch gut nun, da ihr Ende kümt?

 

Friedrich Logau

(1604-1655)

 

 

A világ kezdete és vége

 

Mi nem volt jó, mikor a világ kezdődött?

Van még jó, mikor a világ vége eljött?

 

Szalki Bernáth Attila

 

48.

 

Zum Heiligtum wird uns der Garten

 

Zum Heiligtum wird uns der Garten.         

Heilig das kleinste Stückchen Land,          

Wo wir der Blumen liebend warten,          

Die wir gepflanzt mit eigner Hand.           

Ob in den Gärten rings umher                   

Auch andre Blumen stolzer prangen:        

Doch die uns selber aufgegangen,            

Die eignen Blumen freun uns mehr.         

 

Wir sehn im Lenz die Blätter sprießen.          

Die künft'ge Rose ahnungsvoll                       

In Zarter Knospe sich verschließen,               

Die herrlich sich entfalten soll.                      

Und der verwelkte Rosenstrauch,                   

Deß Duft und Glanz uns einst entzückte,      

Als ihn die Pracht des Sommers schmückte. 

Bleibt teuer uns im Herbste auch.                  

 

So kann auch Liebe nicht vergessen,

Ob ihre Jugend längst verblüht,

Was sie an jungem Glück besessen,

Der Duft und Glanz lebt im Gemüt,

Und was der Winter auch verweht:

Die Zeit des Knospens und des Glanzes,

Bleibt uns im Geist als schönes Ganzes,

Wir wissen, daß es neu ersteht.

 

Mag mehr und mehr das Alter geizen         

Mit dem was Jugend reichlich beut            

An äußern Gaben, holden Reizen —          

Wer sich bewährter Liebe freut,                 

Behält ihr bestes Teil zurück.                     

Was außen welkt, erblüht im Innern,         

Das Herz bleibt jung und sein Erinnern     

Bewahrt uns das vergangne Glück.

           

Friedrich Martin Bodenstedt

(1819-1892)

 

A kert szentély

 

A kertünk szentély lett számunkra.

E legkisebb földdarab szent,

Szeretve nézünk virágunkra,

Hisz mi ültettük földbe lent.

Ha néha környező kertekben

Büszkébben nyílik is virág:

Mert miénk e szín sokaság,

Nagyobb tetszést kelt lelkünkben.

 

Levelek tavasszal kibújnak,

Készülnek nyílni a rózsák,

Bimbókban színes vitorlák,

Mik pompásan kitárulkoznak.

A rózsa, ha el is hervadt,

Mi nékünk pompázott a fényben,

Mi illatozott nyár tüzében,

Az ősszel is kedves maradt.

 

Szerelem se felejtődik el,

Ha heve le is csillapult,

S bár ifjúság bohón ünnepel,

Fénye él, bár elhalványult.

Akárhogy fúj is téli szél:

S lejárt a virágok évada,

Gyönyörű emlékük megmarad,

Tavasz, mi tudjuk, újra kél.

 

Fukar az öregkor érzésben,

Mit ifjúság bőven kínált

Ajándékokban, élvezetben -

Örülve, vígan élted át,

Kint hervadt, bent nyíl a virág,       

Legszebb részét megőrizd hűen,

Ha emlék ifjan él szívünkben,

Tovább tart régi boldogság.    

 

Szalki Bernáth Attila    

 

 

47.

 

Ende

 

Verträumt und müde wie ein Schmetterling im 

September taumelt der Sommer das Gelände entlang.

Altweiberfäden wirren sich um seine zerrissenen Flügel und

die Blumen, die noch blühen, haben keinen Honig mehr.

 

Am Hochwald drüben, hinter dem die Sonne glutet, lauert

die Nacht, gleich einer großen Spinne, und wie ein             

engmaschiges Netz hängt sie die Dämmerung vor das      

verflackernde Abendrot, nach dem der Schmetterling seinen Flug nimmt.

 

Cäsar Otto Hugo Flaischlen

(1864 – 1920)

 

A nyár, a virágok s egy pillangó vége

 

Egy álmodozó pillangó fáradt már

szeptemberben, a tájon tántorog a nyár.

Vénasszonyok szálai fonódtak a tépett szárnyai köré,

s a hervadozó virágokból kifogyott a méz.

 

A magas erdő felett a nap még lángban állt, vöröslött,

az éj óriás pókként szoros hálót szőtt,

amire pislákoló nagy fátyolként terül

a naplemente, mely felé a pillangó szárnyával repül.

 

Szalki Bernáth Attila

 

46.

Krankheit

 

Gehst krank vorüber du, ganz nah, ganz dicht

Am Grabessaum und streiftest mit der Hand  

Nur leis des Todesengels kühl' Gewand,        

Berühret Grabeshauch ein Angesicht.             

 

Und trittst gerettet aus dem Geisterland

Du dann zurück ins ros'ge Lebenslicht:

Du lebst, du liebst, du hoffst, doch ist es nicht,

Als sei ein Schatten neben dich gebannt?

 

Ein Etwas ist's, was dich befangen hält;           

Dir kehrt der harmlos alte Ton nicht wieder,    

Du schlägst im frohen Kreis die Augen nieder,

 

Du lächelst ob dem Mückentanz der Welt,       

Nachdem dein Fuß schon überm Abgrund schwebte,      

Ein Hauch dich der Unendlichkeit durchbebte. 

 

Pauline Schanz

(1828-1913)

 

Betegség

 

Ha a beteg tested közel jutott

Sír széléhez, kézzel óvta magát,

S csak súroltad így halál angyalát,

De sír szele az arcodra csapott.

 

S megmenekülve szellem teréből,

Körötted élet, fény, rózsák, virág:

Remélsz, élsz, szeretsz, s bár szép a világ,

Egy árny kísér tán halál köréből?

 

De valami egy tanácsot adott:

A múlt gyermeki félelmét feledd el,

Örömteli kört írj le a szemeddel,

 

S ha világ táncára mosolyt dobott,

S hogyha két lábad már föld felett lebeg,

A végtelen lelke rajtad átremeg.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

45.

 

Nach der Krankheit  

 

Nun blüht auf deinem Antlitz wieder Leben!   

Im Zittern deiner Lippen steht's geschrieben,   

ich les' es tief aus deiner Augen Grunde,          

ich lausch' es mir von deinem warmen Munde,

wie's in dir jubelt: Ihm geblieben!                      

 

Nun quillt auch mir im Herzen wieder Leben! 

Als räng' ich mit dem Tod um all mein Lieben,

hab' ich dein irres Auge angefleht,                   

mein ganz Gefühl ein einziges Gebet, –                   

ein einz'ger Dank jetzt: mir geblieben!               

 

Nun jubelt Alles, Alles wieder Leben!             

Hinaus zum Frühling hat es mich getrieben,     

als müsste jede Knospe davon springen,          

als müsst's im Liedchen jedes Vogels klingen, 

dass Alles, Alles uns geblieben!                         

 

Richard Dehmel

(1863-1920)

 

A betegség után

 

Arcodon az élet ismét virágzik!

Ajkad remegéséből kiviláglik,

s a szép szemed mélyéről kiolvasom,

meleg szád susogását, és hallgatom,

hogy bent örülsz: nékem kihallik!

 

Az élet feltör most újra szívemben!

Mintha halállal vívnék szerelmemben,

vesd el szemedből az őrült hibát,

hát elrebegtem egyetlen imát, -

köszönöm hogy: maradtál velem.

 

Örül az életnek újra mindenki!

Hagyom magam a tavaszba kiűzni,

minden bimbó magát rügyből kifűzi,

madárnak most kell dalával bűvölni,

s világ maradt mind: testi-lelki!

 

Szalki Bernáth Attila

„Óceán helyett csak tóhoz értem,

noha nyolcvankilenc évet éltem!”

 

44.

 

DER REGENBOGEN   

 

Von schäumend rotem Fluß umrauscht,  

von grauer Wolke überbauscht,               

von schwefelgelbem Blitz durchzückt,   

sternlosem Himmel nahgerückt,             

geschwungen über alles Land                 

bis an der fernsten Zeiten Rand              

von lichter Hand:                                     

 

Du, Bogen, bist das hohe Tor,

ich bin der kleine Wandrer auf den Stufen.

Du brichst mit allem edlen Glanz hervor

und hast mich mächtig angerufen.                 

 

Du bist zur letzten Lauterkeit die Pforte.     

Vor dir kann nichts verstellt und listig sein.

Wie schlechte Kleider tu ich ab die Worte   

und gehe schweigend ein.                                  

 

Karl Bröger

(1886-1944)

 

 

A SZIVÁRVÁNY

 

Habzik, ömlik vörös folyó,

szürke felhők közt áradó,

kénsárga villám járja át

csillagtalan ég sátorát,

hullámzik egész táj felett…

kezével ő ívet vetett,

s föld fényes lett.

 

Te magas kapu vagy, boltív,

a lépcsőn én vagyok a kicsi vándor.

Mikor feljössz, nemes pompáddal hívsz,

s engem elönt hatalmas mámor.

 

A végső tisztaság kapuja vagy te.

Nálad lelepleződik hamis kép.

Szavam szegényes ruhaként hullik le,

S lelkem csendben belép.

 

 Szalki Bernáth Attila

 

43.

 

BAUM IM ABEND

 

Auf dem höchsten blauen Hügel      

wiegt ein Baum    

seine Äste froh wie Flügel               

durch den abendlichen Raum.         

 

Träumend nickt er dem erschloßnen

Himmel zu,

rauscht ein Loblied der ergoßnen,

mildergoßnen Abendruh.

 

Einmal noch in leisem Raunen

Wind verweht.

Und du merkst in tiefem Staunen:

Jeder Baum ist ein Gebet.

 

Nacht umschattet Zweig und Gipfel,

rückt sie fern.

Hell in seinem dunklen Wipfel

nistet schon der erste Stern.

 

Karl Bröger

(1886-1944)

 

 

FA AZ ESTBEN

 

Áll a legmagasabb dombon

szép sudár fa,

levele mind ring az ágon,

hűs esti szél simogatja.

 

Álmodozva, bólingatva

néz az égre,

dicshimnuszt küld ő susogva,

mert ráömlött esti béke.

 

Még egyszer halk mormolással

szél is fújja.

Rájössz mély csodálkozással:

halk imádság mindegyik fa.

 

Éj árnya hegycsúcsra szépen

húzva ballag.

S fent facsúcs sötét terében

fészket rak már első csillag.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

42.

 

Ich bin der wahre Tod

 

Ich bin der wahre Tod                          

der mich zum andern End                    

schweigend geleitet,                             

der aus mir Finsterlicht                        

wie es die Erde bleicht                        

wie es die Vögel schreckt                   

wie es die Seelen scheucht                       

schaurig bereitet.                                  

 

Mich ächten Stunden;                          

ich störe das Licht                                

und Kinder wenden ihr Angesicht      

wie vor schrecklichen Funden.           

 

Was ich noch lebe                              

ist nur Firlefanz;                                  

wenn ich noch bebe                            

ist’s nur ein Totentanz.                      

 

Wer bin ich, da ich                            

ein Heiliges zerbrach?                       

Was bin ich, da ich                           

ein Süßes erstach?                             

 

In Schweigen ertrinken                    

droben die Sterne.                            

Im Gleichen versinken                     

Nähe und Ferne,                              

Unten und Oben.                             

 

Ich habe gelebt –                             

 

Stillerer Bruder,                              

dich will ich loben                           

der mich begräbt.                            

 

Rudolf G. Binding

(1867-1938)

 

Én vagyok az igazi halál

 

Vagyok igaz halál,  

mely engem elvezet 

másik végletbe,

kihúz sötétségből,

földet kifehérít,

mely madarat rémít,

ijeszt lelkeket

mind megrémisztve.

 

 

Órák vádolnak:

a fényt zavarom,

elfordított gyermekarcokon

szörnyű élmények állnak.

 

Hogy ha még élek,

ostobaság csak,

ha még remegek,

tánca halálnak.

 

Mi vagyok itt, ha

összetörtem szent lényt?

Mi vagyok itt, ha

kioltottam a fényt?

 

Csendben kihunynak

fent a csillagok.

Pont így elmúlnak

az egyéb dolgok

alsók s fentiek.

 

Mostanig éltem -- 

 

Szelíd testvérem,

dicsősség néked,

ha eltemetsz engem.

 

Szalki Bernáth Attila

 

41.

 

Des alten Weibleins Lied vom Schwager Tod

 

Es fährt ein Postillon durchs Land, –      

O, der ist höflich und galant!                  

Nimmt alte Leute bei der Hand,             

Hilft ihnen in den Wagen.                      

Will keinen Lohn,                                    

Fährt schnell davon;                                

Wohin – will er nicht sagen.                 

 

Die Peitsche knallt,                                

Herr Schwager, halt,                              

Seht her, hier steht noch eine;              

Heut fahr ich mit,                                  

Ob Trab, ob Schritt,                             

Denn müd sind meine Beine.               

 

Dank, Schwager! So! Und nun fahrt zu,

Blast euer Liedel trutute!                       

Es geht zum Schlafen, geht zur Ruh,     

Es geht ins Endlich-Gute;                      

Lebt wohl! Ade!                                      

Mir ist nicht weh,                                    

Nur wundermüd zum Mute.                  

 

Otto Julius Bierbaum

(1865-1910)

 

 

Az öregasszony dala a halál sógorról

 

Vidéken postakocsis hajt,

Udvarias, int, hogy beszállj!

Az öregeknek nyújtva kart.

Segíti mind hintóba.

Díjat nem kér,

Gyorsan betér:

Hová - tartja titokban.

 

Az ostor száll,

Sógor, megállj!

Nézd, itt egy másik alak,

Szól: jönnék már,

Hintón akár,

Lábaim elfáradtak.

 

Köszönöm sógor! S tovább menj,

Kürt hang száll mindenfele!

Aludj másik, végre pihenj,

Most a sorsodat zárd le:

Viszlát, jól élj!

Nem fáj, ne félj,

Csak nyűtt vagy, békülj vele.

 

Szalki Bernáth Attila

 

40.

 

Der Tod 

 

Nun ist all mein Glück zu Ende;             

Statt des Lebens kam der Tod...              

Menschenkräfte sind vergebens,             

Wo sein Wort gebot.                                

 

Was ich deinem Schoß vertraute,

Nimmt der Erde Schoß zurück,

Und die Welt, die ich erbaute,

Brach in deinem Blick.

 

Ich beginne Gott zu hassen,

In mir gährt ein dumpfer Groll,

Daß ich ruhig und gelassen

Diesen Schlag ertragen soll!

 

Kann das Glück so schnell verschwinden,

Stürzt so rasch der Himmel ein,

Warum läßt der Herr der Welten

Mich dann übrig sein!?

 

Max Bewer

(1861-1921)

 

A halál

 

Most, hogy vége boldogságnak:

Élet helyett jött halál…

Ember erők meghátrálnak,

Ott hol ő kaszál.

 

Kebledre, amit én tűztem,

Visszaveszi mélyre föld, 

És világ, mit építettem,

Véled összetört.

 

Vádolni kezdtelek Isten,

Bennem gyúlt gyűlölködés,

Ám kell, viseljem derűsen,

Ezt a mély ütést!

 

Boldogság, ha tűnhet gyorsan,

Összetörve véget ér.

Isten engem bánatosan

Itt hagyott, de mért!?

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

 39.

 

Sommers Ende  

 

An meiner Laube, an den Bäumen      

Sind gelbe Blätter schon zu sehn,        

Es sind des rauen Herbstes Boten,      

Die leise durch die Lande gehn.         

 

Sie kamen über Nacht geflogen,

Ein welkes Blatt ihr Meldeschein,

„Der Herbst kommt!“ steht darauf geschrieben

Für alle Vögel Groß und Klein.

 

Vorbei, so rufen laut die Alten,

Vorbei ist jetzt die Sommerzeit,

Zur Reise nach dem weiten Süden

Seid, Kinder, allesamt bereit!

 

Otto Bauer

(1881-1938)

 

 

Nyár végén…

 

A lugasokon és a fákon

Megsárgult már minden levél,

Üzen zord ősz, hogy mind le szálljon,

Ha halkan tájra fú a szél.

 

S repültek, szálltak ott az éjben

Jelkártyájuk száraz levél,

„Jön az ősz - ezt üzenik szépen

Minden madárnak - meg a tél!”

 

Kiált az agg hangosan: vége,

Időnk lejárt, elmúlt a nyár,

Utazni kell … a messzi délre,

Mindre: aggra, gyermekre vár.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

38.

 

Einkehr

 

Du stille Friedhofmauer,            

Scheu tret ich bei dir ein.            

Willst du nicht meiner Trauer    

Schirmende Heimat sein?           

 

In deinem tiefen Frieden,

In deinem kühlen Schoß

Wird allen Ruh beschieden,

Die krank und ruhelos.

 

Wo dunkle Stämme ragen

Um dichtumkränzten Stein,

Fernen vergangnen Tagen

Geb ich ein Stelldichein.

 

Süßselige heilige Schauer

Lösen mir Aug und Sinn -

Du stille Friedhofmauer,

Du meine Beschützerin,

 

Entflohn dem Weltgetriebe

Tret gern ich bei dir ein;

Willst du begrabener Liebe

Schirmende Heimat sein?

 

Frank Wedekind: 1864 - 1918

 

Betérés

 

A csendes temetőbe

Remegve lépek én,

Tudsz-e gyászkeservembe

Hazát hozni, reményt?

 

Te mély békességedben

Hűs mohatakaró,

Nyugtalanban, betegben

A csend lesz nyugtató.

 

Sötét sírkövek állnak

Körben, mint koszorú,

A múlt napok sorának

Emléke szomorú.

 

Szorongás, mely szent, édes,

Nyitja szemem, elmém,

Temetőm, békességes,

Terülj védőn fölém!

 

Spongyát kinti nyüzsgésre,

Jövök vígan hozzád:

S holt kedves, e lépésre

Adod védő orcád?

 

Szalki Bernáth Attila   

 

 

 

37.

 

Trost

 

Solang noch Berg' und Tale blühn,         

Durch sie melodisch Flüsse ziehn,          

Ein Vogel hoch im Blauen schwebt,       

Goldähren licht im Westhauch wallen,   

Gebirge stehn, Alphörner schallen:         

Hat diese Welt nicht ausgelebt.               

Und was die Menschen tun und treiben, 

Ob frei sie oder Knechte bleiben,           

Dem Frühling gräbt es sich nicht ein.    

Kein Treiber bringt mich je in Zweifel, 

– Ist er ein Teufel aller Teufel –            

Er ändert nicht der Sonne Schein.         

 

Justinus Kerner

(1786-1862)

 

Vigasztalás

 

Amíg hegy s völgy virágban áll,

Amíg folyók felett dal száll,

Magasban madár, lent virág,

S aranyszálak szélben lobognak,

A hegyeken fent kürtök szólnak:

Az láthatja, szép e világ.

Emberek küzdve cselekszenek,

Szabadon vagy szolgaként élnek,

Nem adják fel tavasz reményt.

Egy küzdő sem esik kétségbe,

- Hiába árt ördögök népe -

Nem válhatják le a napfényt.

 

Szalki Bernáth Attila

 

 

36.

 

Segenschwerer Traum 

 

Mein Acker wogt, mein Weizen blüht...       

Die Sonne scheint mir ins Gemüth...            

In Ballen flieht der Sorgen Qualm...

Gedichte spriessen Halm an Halm...

Es wellt der Hoffnung Wiesengrün...

Der Liebe Sphinxenaugen glühn...

Ein schmerzlich Glück, duftwolkenschwer,

Drängt dunkelsammtenblau sich her

Und droht mir schwülend ins Gemüth...

Mein Acker wogt, mein Weizen blüht...

 

Otto Julius Bierbaum

(1865-1910)

 

 

Megáldott álom

 

Virágzó búzatábla ring…

Nap fénye lelkemben kering…

A gond illan, kihajt remény,

Szökik szárba sok költemény…

A vágy zöld rétje hullámzó…

Szerelmem szeme ragyogó…

Illatfelhőben boldogság,

Kacérkodó bársonyvirág,

S fenyeget, lelkemben kering…

Virágzó búzatábla ring…

 

Szalki Bernáth Attila

 

 35.

Die Schule

 

Kinder! habt nur Lust zum Lernen;   

Seht, es fehlt euch nicht an Lehrern: 

Feuer, Wasser Luft und Erde,           

Alles kann euch unterrichten.            

Lernet denn und werdet klüger:

Löwen lehren tapfer streiten;

Adler, kühn und muthig fliegen;

Biber lehren sicher bauen,

Bienen suchen Süßigkeiten,

Spinnen lehren fein zu spinnen;

Aber ja vor allen Dingen

Lernt von mir und meinem Mädchen

Küsse geben, Küsse nehmen!

Seht nur her: Wir halten Schule!

 

Johann Wilhelm Ludwig Gleim

(1719-1803)

 

 

Az iskola

 

Gyermek! Jöjj kedvvel tanulni;

Mindenből lehet okulni:

Tűz, víz, levegő s a föld is,

Bármi tud téged oktatni.

Tanulva okosabbnak lenni:

Oroszlán tanít küzdeni,

Sas bátran égbe repülni,

Hód megtanít építkezni,

Méh tanít mézet termelni,

Pók hálót szőni, feltenni;

Tudj lánnyal csókot váltani,

Csókot adni, csókot kapni!

S ily iskolát megtartani!

 

Szalki Bernáth Attila 2024.09.19.

 

ISKOLABUSZ

 

  Drága kis dédunokánk, nevezetesen Varkoly Baltazár 2024. szeptember 9-én

lett kétéves. Családi körben köszöntöttük, és szerettei elhalmozták ajándékkal.

A szülei okosan úgy döntöttek, hogy nem egyszerre adják neki át ezeket,

hanem naponként egyet. Legutóbb az iskolabuszra került sor. Ebben a

műanyagból készült buszban mindössze három bábu ül, a busz teteje a

vezetőfülke felöl felhajtható, és a bábuk kivehetők. Baltazár kézbe véve

a játékot, felhajtotta a tetőt, bal és jobb kezével kiemelte az utasokat, majd valahogy

visszagyömöszölte, a tetőt megpróbálta levenni, miután ez nem

sikerült, visszahajtotta, és elindította a buszt az iskolába, de közben szavaival

elmondta, mi is történik. „Iskolába mennek. Dinnyét vesznek iskolában.” Anyukája nem

egészen jól értette, ezért megkérdezte „Iskolában esznek dinnyét?” A kicsi így

folytatta:„Dinnyét vesznek iskolában…bácsinak.” Nos, így kerek Baltazár első „félperces”

elbeszélése, alkotása, ami ugye csak szóban születhetett meg.

(Anno Örkény István írt egyperces elbeszéléseket.)

 

  A kis videót látva, hallva derű, mosoly és szeretet csendült fel öreg szívünkben.

Csak így tovább drága kis Baltazár, csak így tovább!

 

Szalki Bernáth Attila  2024.0919.

           dédi papa

 

 34.

Schuleifer 

 

Im Winter, wenn es frieret,      

Im Winter, wenn es schneit,    

Dann ist der Weg zur Schule   

Fürwahr noch mal so weit.      

 

Und wenn der Kuckuck rufet,

Dann ist der Frühling da,

Dann ist der Weg zur Schule

Fürwahr noch mal so nah.

 

Wer aber gerne lernet,

Dem ist kein Weg zu fern:

Im Frühling wie im Winter

Geh ich zur Schule gern.

 

Hoffmann von Fallersleben

(1798-1874)

 

 

Iskolai buzgóság

 

Ha fagy köszönt rád télen,

Ha már hó leesett,

Iskolába - ha jégen

Is - de menned kellett.

 

S mikor kakukk kiáltoz,

Ha tavasz újra itt,

Vígan térsz iskolához,

Lábad gyorsabban vitt.

 

Ha hajlasz tanulásra,

Ez nem nagy távolság:

Tavasz, tél: iskolába

Menni az boldogság.

 

Szalki Bernáth Attila 2024.09.25.

 

 33.

Ausländerei 

 

Daß wir so das Fremde lieben!                      

Zu dem Fremden hingetrieben                      

sind wir selbst uns fremd geblieben -           

Deutsch will keiner sein.                              

Nur von Auslands Gnaden sollen                 

wir bestehen wir Lebensvollen,                    

Selbst nichts tun und selbst nichts wollen?  

Schlag der Teufel drein !                             

 

Sollen wir an uns verzagen?

Kein Gefühl im Herzen tragen,

nicht einmal zu sagen wagen,

daß wir etwas sind?

Stählt die Sinnen und Gemüter!

Seid die Schirmer, seid die Hüter

eurer eigenen deutschen Güter!

Werdet deutschgesinnt !

 

Was die Fremden Gutes machten,

laßt uns immer gern beachten,

aber nach dem Besten trachten

für das Vaterland!

Liebend alle Welt umfassen,

sich verachten, sich nur hassen,

kann' s der Deutsche niemals lassen? -

Armes Vaterland!

 

Hoffmann von Fallersleben

(1798–1874)

 

 

Külföldi imádata

 

Bámuljuk, mert külföldiek!

Hajlongunk, mert különösek,

s vígan leszünk idegenek -

Deutsch lenni nem vágysz.

Hajtunk mi csak idegenre,

bár kész vagyunk hős életre.

Mért nem törünk, vágyunk erre?

Ördögöt üsd, vágd!

 

Haragudni kell magunkra?

Ám lelkünknek vonzalmára

közzé tesszük valahára,

értékes vagyunk?

Edzed tested, szellemedet!

És fokozd a védelmedet,

őrizz német árut, kincset!

Németté váljunk!

 

Jót, mit tettek idegenek,

arra mindig figyeljetek,

s legjobbra törekedjetek

német hazánkért!

Földnek sok népét öleled,  

magad gyűlölöd, megveted -

utóbbit Deutsch befejezed?

Szegény hazánkért!

 

Szalki Bernáth Attila  2024.08.29.

 

 

 33.

Daß oft die allerbesten Gaben...

 

Daß oft die allerbesten Gaben                   

Die wenigsten Bewund'rer haben,            

Das Schlechte für das Gute hält;              

Dies Übel sieht man alle Tage.

Jedoch, wie wehrt man dieser Pest?

Ich zweifle, daß sich diese Plage

Aus unsrer Welt verdrängen läßt.

 

Ein einzig Mittel ist auf Erden,

Allein es ist unendlich schwer:

Die Narren müssen weise werden;

Und seht! sie werden's nimmermehr.

Nie kennen sie den Werth der Dinge.

Ihr Auge schließt, nicht ihr Verstand:

Sie loben ewig das Geringe,

Weil sie das Gute nie gekannt.

 

Christian Fürchtegott Gellert

(1715 – 1769)

 

Az a legjobb ajándék gyakran

 

Az a legjobb ajándék gyakran,

Minek kevés csodálója van,

De olyan nagyrészt a világ,

Hogy rosszról jót vél (a) sokaság.

Naponként látjuk a rosszat.

De hogy küzdjük le e hibát?

Kétlem, talál megoldásokat

(A) világ, s leküzdi e csapást.

 

(Csak) egy eszköze volna világnak,

De ez végtelen nehéz:

Bölccsé kéne válni bolondnak;

Nem látsz ilyet, bárhova nézz.

Nem tudják értékét dolgoknak. 

Nem nyílik ész, szem csukódott:

Dicsérik, bedőlnek a rossznak,

Mert sose ismerték a jót.

 

Szalki Bernáth Attila  2024.08.29.

 

 32.

Epirrhema

 

Müsset im Naturbetrachten                

Immer eins wie alles achten:              

Nichts ist drinnen, nichts ist draußen;

Denn was innen, das ist außen.          

So ergreifet ohne Säumnis                 

Heilig öffentlich Geheimnis.             

 

Freuet auch des wahren Scheins,      

Euch des ernsten Spieles:                  

Kein Lebendiges ist ein Eins,            

Immer ists ein Vieles.                        

 

Johann Wolfgang von Goethe

(1749-1832)

 

 

Epirrhema

 

Kell vizsgálnod természetet,

Minden részre vess figyelmet:

Mert mi belül, kívül is van.

Kívülit megleled magban.

Hát ragadd meg, lelked épül,

Szent titkát fejtsd késés nélkül.

 

Örülj az igaz látványnak,

Komoly játék nektek:

Higgy élet sok formájának,

A sok arcú egynek.

 

Szalki Bernáth Attila  2024.06.29.

 

 31.

Meine Lust ist Leben 

 

Gute Nacht, ihr Freunde,        

Ach, wie lebt' ich gern!          

Daß die Welt so schön ist,      

Dankt' ich Gott dem Herrn.    

Daß die Welt so schön ist,     

Thut mir bitter weh,                

Wenn ich schlafen geh!          

 

Ach wie möcht ich einmal

Noch von Bergeshöhn

Meine süße Heimat

Sonnbeleuchtet sehn!

Und den Herrn umarmen

In des Himmels Nah',

Eh ich schlafen geh.

 

Wie man Abends Kinder

Ernst zu Bette ruft,

Führt der Herr mich schweigend

In die dunkle Gruft.

Meine Lust ist leben,

Doch sein Will gescheh,

Daß ich schlafen geh!

 

Peter Rosegger

 (1843-1918)

 

Az én vágyam az élet

 

Jó éjt, jó barátok,

Vígan élek én!

Szép földön, ha lépek,

Hálám Istené!

Mert szép földön élek,

Épp ezért is fáj,

Hogy halnom muszáj!

 

Szeretném még egyszer

Látni hegytetőt,

Nézni szép hazámat,

Napfényben fürdőt!

Uram átölelem,

Ég közelbe jött,

Elalvás előtt.

 

Épp úgy, mint a gyermek

Ágyba térve sír,

Úr akarja, menjek,

Vár a sötét sír.

Vágyam volt, hogy éljek,

Úr határozott,

S meg kell halnom most!

 

Szalki Bernáth Attila 2024.08.29.

 

 30.

Der Stern im See

 

Ein schöner Stern

Ganz warm und licht

Erglänzt im See so wunderlich. —

Ein Mädchen lacht

So süß und spricht:

Ich liebe Dich!

 

Gieb Acht, gieb Acht,

Der See ist kalt,

Er spiegelt nur

Das Himmelslicht —

Ein falscher Stern,

Ein falsches Herz;

Vertrau' ihm nicht!

 

Vertrau' ihm nicht,

Wenn es zu bunt

In fremder Pracht will blühen voll.

Ein echtes Herz

Darf funkeln nicht,

Muß tief und still erglühen wohl.

 

Peter Rosegger

((1843-1918)

 

 

A csillag a tóban

 

Egy szép csillag,

Mily meleg fény,

Ragyog tavon, mint tünemény -

Egy lány kacag,

Szól rét ölén:

Szeretlek én!

 

Figyelj, vigyázz,

Hideg a tó,

Csak tükrözi

Az égi fényt -

Rossz csillag hív,

Egy hamis szív;

Vigyázz ezért!

 

Benne ne bízz,

Túl színes szín,

Idegen és harsány virág.

Egy igaz szív

Csak halkan hív,

Derűsen ragyogó világ.

 

Szalki Bernáth Attila 2024.08.29.

 

 29.

Von allen Menschen, die ich je gekannt

 

Von allen Menschen, die ich je gekannt,      

Ich nur zwei Menschen glücklich fand.          

Den, der der Welt Geheimnis tief erforscht, 

Und den, der nicht ein Wort davon verstand.

 

Omar Khayyam

(1045-1122)

 

 Az összes ember közül, akiket valaha ismertem…

 

Sok emberből, kit sors elém hozott,

Boldog csupán kétféle volt.

Egyik kutatja, hogy világ mit rejt,

Másik semmit se ért, semmit se sejt.

 

Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.

 

 28.

Lieber träumen und verlangen

 

Lieber möchte ich zu den geringsten Menschen gehören,

mit Träumen und dem Verlangen, sie zu erfüllen,           

als der Größte zu sein, ohne Träume und ohne Verlangen.

 

Khalil Gibran

(1883-1931)

 

Jobb álmodozni s vágyni

 

Én inkább tartoznék közétek legkisebb emberek,

s azt kérném az álmoktól, vágyaktól, teljesüljenek,

minthogy legnagyobbak közt álmok s vágyak nélkül éljek.

 

Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.

 

 

 27.

Das Mädchen mit dem Muttermal

 

Woher sie kam, wohin sie ging,         

Das hab' ich nie erfahren.                    

Sie war ein namenloses Ding             

Von etwa achtzehn Jahren.                 

Sie küßte selten ungestüm.                 

Dann duftete es wie Parfüm              

Aus ihren keuschen Haaren.              

 

Wir spielten nur, wir scherzten nur;

Wir haben nie gesündigt.

Sie leistete mir jeden Schwur

Und floh dann ungekündigt,

Entfloh mit meiner goldnen Uhr

Am selben Tag, da ich erfuhr,

Man habe mich entmündigt.

 

Verschwunden war mein Siegelring

Beim Spielen oder Scherzen.

Sie war ein zarter Schmetterling.

Ich werde nie verschmerzen,

Wie vieles Goldene sie stahl,

Das Mädchen mit dem Muttermal

Zwei Handbreit unterm Herzen.

 

Joachim Ringelnatz

(1883-1934)

 

Az anyajegyes lány

 

Hogy honnan jött, és hova ment,

Nem tudtam, de az volt: édes.

Elfogadtam, mint névtelent,

Volt tán tizennyolc éves.

Szenvedéllyel ritkán csókolt,

Parfüm illata megcsapott

Hajából, ami fényes.

 

Csak játszottunk, csak vicceltünk;

Nem vétkeztünk mi soha.

Az esküje igaznak tűnt,

De aztán veszett nyoma,

Arany órámmal (el)menekült,

A fejem ettől megkékült,

Hogy voltam ily ostoba.

 

A pecsét gyűrűm is eltűnt,

A játszáskor átölel.

Kecses pillangóként repült,

(De) nem felejtem csínját el,

(Hogy) mennyi aranyt lopott, talány,

Anyajegyet hordott e lány

Szív(e) alatt húsz centivel.

 

Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.

 

 26.

Roter Mohn 

 

Rotflammender Mohn den Hag entlang,     

Rotflammender Mohn am hügelhang,        

Wohin auch das Auge sich wendet, loht   

Es hüben und drüben in leuchtendem Rot.

 

Die brennende Sonne des Juli lacht

Aus strahlendem Blau herab auf die Fracht;

Ihr Kuß hat die schlummernden Knospen geweckt,

Die taufrische Halde mit Blüten bedeckt.

 

Und wenn nun ein flüchtiger Windhauch nur

Mit heimlichem Flüstern bestreicht die Flur,

Da fährt sie empor, ein hin und her

In purpurnen Wogen wallendes Meer.

 

Das letzte Gekräusel verzittert am Saum

Des Waldes, gleich wonnigem Morgentraum,

Und leise nickend grüßt Berg und Tal

Rotflammend der Mohn im Mittagsstrahl.

 

Antonie Jüngst

 (1843-1918)

 

 

Piros pipacsok

 

Piros pipacsok sövények alján,

Piros pipacsok a domb oldalán,

Bármerre, ahova szemed ellát,

Mindenütt találsz vörös ragyogást.

 

Nevet, tűz a júliusi napsütés,

Ragyog kék ég alatt gazdag termés:

Nap csókjától bimbó mind felébredt.

Harmatos virággal rét is fedett.

 

S ha kél egy kis szél, egy lengedező,

Suttogással telik meg a mező,

Olyan e járkáló, fénylő hullám,

Mint piros színben ringó óceán.

 

Felébredt álomból erdő ölén,

S utolsóként megrezzent a sövény,

Hegyet, völgyet jár be halk üdvözlés,

S pipacsot virít déli napsütés.

 

Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.

 

 25.

Auch der andre, der bist du

 

Was die Erde mir geliehen,             

Fordert sie schon jetzt zurück.        

Naht sich, mir vom Leib zu ziehen 

Sanft entwindend Stück für Stück. 

 

Um so mehr, als ich gelitten,

Um so schöner ward die Welt.

Seltsam, dass, was ich erstritten,

Sachte aus der Hand mir fällt.

 

Um so leichter, als ich werde,

Um so schwerer trag' ich mich.

Kannst du mich, du feuchte Erde,

Nicht entbehren? frag' ich dich.

 

"Nein, ich kann dich nicht entbehren,

Muss aus dir ein' andern bauen,

Muss aus dir ein' andern nähren,

Soll sich auch die Welt anschauen.

 

Doch getröste dich in Ruh'.

Auch der andre, der bist du."

 

Peter Rosegger

(1843 – 1918)

 

Az én sorsom s a másiké is közös

 

Föld anya mit adott nekem,

Mostan kéri vissza már.

Lépked, s leapasztja testem

Apránként, de nagy a kár.

 

Én minél több kárt szenvedtem,

A világ annál szebb lett.

Furcsa, amiért küzdöttem,

Kezemből mind kiesett.

 

És minél könnyebbé válok,

Vinni egyre terhesebb.

Mondd csak nyirkos sír, te árok

Fent hagynod nem lenne szebb?

 

„Én nélkülözni nem tudlak,

Építek belőled mást,

Készül testedből új alak,

Így világ nem szenved kárt.

 

Sorsodba törődj belé,

Ő s te mentek sír felé.”

 

Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.

 

 24.

Und auf einmal steht es neben dir

 

Und auf einmal merkst du äußerlich:                                

Wieviel Kummer zu dir kam,           

Wieviel Freundschaft leise von dir wich,

Alles Lachen von dir nahm.             

 

Fragst verwundert in die Tage          

Doch die Tage hallen leer.                

Dann verkümmert deine Klage ...    

Du fragst niemanden mehr.             

 

Lernst es endlich, dich zu fügen,     

Von den Sorgen gezähmt.               

Willst dich selber nicht belügen      

Und erstickst es, was dich grämt.    

 

Sinnlos, arm erscheint das Leben dir,

Längst zu lang ausgedehnt. - -

Und auf einmal - -: Steht es neben dir,

An dich angelehnt - -

Was?

Das, was du so lang ersehnt.

 

Joachim Ringelnatz

(1883-1934)

 

És váratlan ott áll melletted…

 

Kívülről jött, s felfogtad hírtelen,

Téged mily sok bánat ért.

Mennyi barát hagyott el csendben,

S elűzték a nevetést.

 

Kérded sorsod csodálkozva,

Ám visszhangja üresség,

Rájössz, panaszról lemondva…

Hogy kérdezni dőreség.

 

Végre tanulj illeszkedni,

Gond özön ha zuhant rád,

Bajt ne akard szépítgetni,

Győzd le azt, mi rossz hozzád.

 

Értelmetlen, szegény élted,

Hosszú, túl hosszúra nyúlt - -

S hirtelen - - Ott áll, s megérzed,

Néked támaszt nyújt - -

Mi?

Reményed, mi el nem múlt.

 

Szalki Bernáth Attila 2024.08.07.

 

 23.

Ich kam, weiß nicht woher... 

 

Ich kam, weiß nicht woher,              

bin und weiß nicht wer,                  

leb, weiß nicht wie lang,                                

sterb und weiß nicht wann,             

fahr, weiß nicht wohin,                    

mich wunderts, daß ich so  fröhlich bin.

Da mir mein Sein so unbekannt,    

geb ich es ganz in Gottes Hand.     

Die führt es wohl so her wie hin,   

mich wunderts, daß ich noch nicht traurig bin.                                      

 %

Oldal: Versfordítások
NÉMET KÖLTEMÉNYEK MAGYARUL - © 2008 - 2025 - szalkibernathattila.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat