NÉMET KÖLTEMÉNYEK MAGYARUL
Szalki Bernáth Attila fordításai azok számára készültek, akik igénylik, illetve szeretnék megismerni a német klasszikus költők verseit.
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
bernath.kap@gmail.com
FRISS FORDÍTÁSOK
60.
In der Welt
Ich lasse mein Gesicht auf Sterne fallen,
die wie getroffen auseinander hinken.
Die Wälder wandern mondwärts, schwarze Quallen,
ins Blaumeer, daraus meine Blicke winken.
Mein Ich ist fort. Es macht die Sternenreise.
Das ist nicht Ich, wovon die Kleider scheinen.
Die Tage sterben weg, die weißen Greise.
Ichlose Nerven sind voll Furcht und weinen.
Paul Boldt
(1885–1921)
A világban
Szemeimmel csillagokra felmegyek,
s mintha megleptem volna ezzel őket.
A medúzák kék tengerbe sietnek,
erdők Holdra, honnan szemem integet.
Eltűntem, a csillagok útján megyek.
Bizony, ruhák nem éntőlem ragyognak.
Napok elhalnak, mint az ősz öregek.
Az egótlanok önzők, félnek s sírnak.
Szalki Bernáth Attila
59.
Fahrten
Noch immer hat kein liebes Band
Mich angeschmiegt an stillen Sinn,
Noch wird mir Heimat jedes Land,
Dem ich gerad zu Gaste bin.
Den hellen Straßen geh ich nach
Wie Staub, der nach den Rädern rennt,
Gern rastend unter einem Dach,
Wo nicht ein Herz das meine kennt.
Landfahrer ward ich mit dem Wind
Und des Gedenkens ganz entwöhnt,
Daß mir daheim noch Freunde sind,
Die ich mir einst als Glück ersehnt,
Ein Träumer in die runde Welt,
Der wegwärtswandernd schon vergißt,
Wohin der eigne Sinn ihn schnellt
Und wo sein Herz zu Hause ist.
Ein Wandrer, der zwei Fremden
Und keine Heimat hat.
(Grillparzer)
Stefan Zweig
(1881 - 1942)
Utazások
Nem, semmiféle kötelék
Nem győzte le a bölcs elmém,
Nem volt még oly megjárt vidék,
Mit hazámnak fogadnék én.
Lábam szép utcákon haladt,
Utánam por nem kavargott,
Pihentem jól tetők alatt,
Hol szív ki nem tárulkozott.
Kóborló lettem, mint a szél,
S feledésbe ment a világ,
Hazám, hol sok barátom él,
Kik voltak régen boldogság.
Ha álmodsz, kerek a világ,
Ha vándorolsz, felejt a szív,
Ha meghalt benned a honvágy,
A szíved hazádba nem hív.
Sok otthont bír a vándor,
De hazája - az nincs!
Szalki Bernáth Attila
58.
Sinkender Himmel
Du Herz, das immer die Sterne begehrte,
Für jeden Wunsch verschenkt sich ein Traum.
Sieh, schon neigt sich der abendverklärte
Himmel zu dir, und du faßt es kaum.
Neigt sich und neigt sich. Und in sein Sinken
Hebt die Erde verschreckt ihr Gesicht,
Und wie mit purpurnen Lippen trinken
Die Höhen das letzte löschende Licht.
Alle Bäume schon müssen ihn fühlen,
Steil greift ihr Schmerz in den Abend empor,
Und mit den zitternden Armen wühlen
Sie sich in den samtenen Sternenflor.
Und tiefer rauschen die Wolkenfernen.
Schon streifen sie dich, wie ein Kuß, wie ein Kleid,
Und wiegen nun sanft mit den silbernen Sternen
Dein Herz in die nahe Unendlichkeit.
Stefan Zweig
(1881 - 1942)
Süllyedő ég
A szíved vágyott mindig csillagokba,
Kívánságodhoz álom társnak állt.
Ha nézel esti elváltozásokba,
Feléd hajló ég csaknem tova szállt.
Csak dől, csak dől, és nagy süllyedésében
Föld rémülten emeli arcát,
S mint a bíbor ajkak a hörpölésben
Issza csúcs Nap végső sugarát.
Már minden fának kell ezt éreznie,
Nagy fájdalmuk estbe kapaszkodott.
S remegő karokkal fel kell mennie
Bársonyos égbe, mely felragyogott.
Távol felhők egyre messzebb rohannak.
Simogatnak csókkal, vagy szép brokát,
S gyengéden adják szíved csillagoknak,
Melyek végtelenbe ringatnak át.
Szalki Bernáth Attila
57.
Abendallein
Mit meinem lastenden Einsamsein.
Da weht von den späten
Gehöften zwischen den Hügeln, die
Mit leisem Schritt in den Abend treten,
Noch eine schüchterne Melodie.
Und süß beklommen höre ich, wie
Kinder zu Gott in das Dunkel hinein
Um Schlaf und gütige Träume beten.
Stefan Zweig
(1881 - 1942)
Egyedül este
Nyomasztó magányommal
Állnak dombon, réten
Fújdogáló szélben a tanyák.
Halkan szálldogálnak az estében
Itt még a félénk melódiák.
S édes borzongással mind hallják,
Hogy szép álomért Úrhoz sok gyermek
Buzgón imádkozik a sötétben.
Szalki Bernáth Attila
56.
Graues Land
Wolken in dämmernder Röte
Drohn über dem einsamen Feld.
Wie ein Mann mit trauriger Flöte
Geht der Herbst durch die Welt.
Du kannst seine Nähe nicht fassen,
Nicht lauschen der Melodie.
Und doch: in dem fahlen Verblassen
Der Felder fühlst du sie.
Stefan Zweig
(1881 - 1942)
Szürke vidék
Rőt felhők alkonyi homályban
Zúgnak csupasz mező felett.
Ősz - egy lágy fuvola játékában -
Tájra megérkezett.
Azt nem fogod fel, mily közel van,
Még nem hallod bús dallamát.
Mégis: mezők fakulásában
Látod az elmúlást.
Szalki Bernáth Attila
55.
Osterspaziergang
Vom Eise befreit sind Strom und Bäche,
Durch des Frühlings holden, belebenden Blick,
Im Tale grünet Hoffnungs-Glück;
Der alte Winter, in seiner Schwäche,
Zog sich in rauhe Berge zurück.
Von dort her sendet er, fliehend, nur
Ohnmächtige Schauer körnigen Eises
In Streifen über die grünende Flur;
Aber die Sonne duldet kein Weißes,
Überall regt sich Bildung und Streben,
Alles will sie mit Farben beleben;
Doch an Blumen fehlt's im Revier,
Sie nimmt geputzte Menschen dafür.
Kehre dich um, von diesen Höhen
Nach der Stadt zurück zu sehen.
Aus dem hohlen finstern Tor
Dring ein buntes Gewimmel hervor.
Jeder sonnt sich heute so gern.
Sie feiern die Auferstehung des Herrn,
Denn sie sind selber auferstanden,
Aus niedriger Häuser dumpfen Gemächern,
Aus Handwerks- und Gewerbes Banden,
Aus dem Druck von Giebeln und Dächern,
Aus Straßen quetschender Enge,
Aus der Kirchen ehrwürdiger Nacht
Sind sie alle ans Licht gebracht.
Sieh nur sieh! wie behend sich die Menge
Durch die Gärten und Felder zerschlägt,
Wie der Fluss, in Breit' und Länge,
So manchen lustigen Nachen bewegt,
Und, bis zum Sinken überladen
Entfernt sich dieser letzte Kahn.
Selbst von des Berges fernen Pfaden
Blinken uns farbige Kleider an.
Ich höre schon des Dorfs Getümmel,
Hier ist des Volkes wahrer Himmel,
Zufrieden jauchzet gross und klein:
Hier bin ich Mensch, hier darf ich’s sein.
Johann Wolfgang von Goethe
(1749-1832)
Húsvéti séta
Folyó s patak jégtől szabadulnak,
A tavasz meleg sugárzására,
A völgyek zöldbe borulnak,
A tél kényszerül meghátrálásra,
Visszavonul, ül csúcson, hegyeken.
Csak onnan tud küldeni erőtlen
Szemcsés jégzápor csíkot földre,
A kizöldülést álmodó rétre;
De Nap nem tűri, lecsap fehérre,
Minden kavarog e küzdelemben,
Mind szépülni akar a színekben:
De virág hiányozik vidékről még,
Gondozó emberekre van szükség.
Fordulj el a magaslatokról,
Legyen képed a városokról.
Kapuk mély sötétjéből
Mily színes tömeg bukkan elő,
Élvezői a napsugárnak.
Ünneplői az Úr feltámadásnak,
Mert ők maguk is feltámadtak.
A kunyhók szegényességéből,
Kereskedelmi kötelékből,
Oromzatoknak sűrűjéből,
Utcák nyomasztó szűk teréből,
A templomok csodált éjéből
A napvilágra jött mind elő.
Nézd, a tömeg mily fürgén oszlik szét
A kerteken és a mezőkön át,
A folyót nézd, széles vizét,
Csónakosok vidám raját.
De elsüllyedni nem készülnek,
S utolsó csónak messze jár.
Távoli hegyek, ösvények
Népe szép színes ruhában már.
Nyüzsög a falvak sokasága,
Ez népek igaz mennyországa,
S az örömük magával vitt:
Boldog s ember lehettem itt.
Szalki Bernáth Attila
54.
Abschied
Lass mir deinen Rosenmund
noch für einen Kuss.
Draußen weiß ein ferner Hund,
dass ich weiter muss.
Lass mir deinen hellen Schoß
noch für ein Gebet.
Mach mich aller Schmerzen los!
– horch, der Seewind weht.
Lass mir noch dein weiches Haar
schnell für diesen Traum:
Dass dein Lieben Liebe war –
lass mir diesen Traum!
Wolfgang Borchert
(1921–1947)
Keserédes búcsú
Rózsa ajkad nékem add,
csókolj egyszer még.
Távol kutya ugat, halld,
Mentem, áldjon ég.
Hagyd, hogy finom öledért
mondjak még imát.
S kíntól szabadulásért
Fújjon vad szél át!
Lágy hajad, bár elsodort,
álommal felért:
Hogy szerelmed igaz volt --
áldalak ezért!
Szalki Bernáth Attila
53.
Erinnerung
Ich denk’ der Tage, die vergangen sind,
Es ist ein Traum aus lieben Kinderjahren,
Ein Traum von dir, du stilles scheues Kind
Mit deinen dunkelbraunen Ringelhaaren.
Ich denk’ der Lerche, die im Felde sang,
Ich denk’ der Wiesen und der braunen Heide;
Du warst so jung — dein Lachen scholl und klang,
Wir haben uns so lieb gehabt, wir beide.
Ich denk’ der Stunde, da ich Abschied nahm,
Du wurdest blass und schautest vor dich nieder.
Es war im Herbst; die Schwalbe ging und kam,
Und kam und ging. Wir sahn uns nie mehr wieder.
Die Wogen brachen sich mit fernem Schall,
Es blühte in den Gärten, an den Rainen;
Vor meinem Fenster schlug die Nachtigall,
Und wenn ich daran denke, könnt’ ich weinen...
Carl Bulcke
(1876-1936)
Fájdalmas emlékezés
A múltamban volt sok szép esemény,
A drága gyermekkori álmok, vágyak,
Rólad álmodtam gyermek tünemény,
Sötétbarna hajaddal újra látlak.
Mező felett pacsirta csattogott,
A réten s dombokon járást kedveltük,
Derűs, fiatal hangod kacagott,
Egymást mindketten oly nagyon szerettük.
A búcsúzásunk eszembe jutott,
Sápadt voltál, de nem ejtettél könnyet,
Fecske raj őszi légben röpködött, suhogott,
És mi egymást nem láttuk soha többet.
Távolban hullámok hangja csattant,
Virágzó kertekben, partokon járok,
Fülemüle szól erdőben alant.
Sírok, ha terád emlékezve várok…
Szalki Bernáth Attila
52.
Lebensregel
Du kannst einzig mit dem Guten
Dauernd gut Geschäfte machen.
Schlechte schuften und verbluten,
Schwindler jubeln und verkrachen.
Auf der ganzen Erde Gottes
Wird die Pflicht das Glück beneiden -
Doch am schönsten ist ein flottes
Todesringen zwischen beiden.
Nur beherzige die Lehre
Von der Wiege bis zum Grabe:
Der Besiegte hat die Ehre,
Den Besieger ehrt die Habe.
Frank Wedekind
(1864-1918)
Életszabály
Jókkal tudsz jól érintkezni,
Tartós üzletet megkötni,
Rossz gürcöl s fog elvérezni,
Csaló örvend, s meg fog törni.
Földjén a jó istenünknek
Kincset muszáj irigyelni -
Ám a legszebb kettőjüknek
Párban halálharcot vívni.
Tanulság, belátja bárki,
Bölcsőtől sírig érvényes:
Vesztesnek tisztelet jár ki,
És a sok kincs győztesé lesz.
Szalki Bernáth Attila
51.
Scheiden ohne Ende
Die letzte Traube vom Gelände
Die aßen wir, so Beer' um Beere —
O wär' doch Scheiden ohne Ende,
Dass Abschiednehmen ewig wäre!
Denn ewig wollt' ich Deiner Pflegen,
Und ewig wollt' ich Dein mich freun,
Mich froh zu Deinen Füßen legen,
Und still mit Dir im Himmel sein!
Leopold Schefer
(1784-1862)
A vég nélküli búcsú
A legutolsó szőlőszemet
Tőkéről tőkére megettük ---
Ily vég nélküli búcsú - jöhet,
Az ilyen búcsút megszerettük!
Mert örökké törődnék véled,
Együtt mindig örvendeznék,
Lefeküdnék vígan elébed,
S veled mennyben csendben lennék!
Szalki Bernáth Attila
50.
Errötend manchmal, Herrin, wenn ohn Ende
Errötend manchmal, Herrin, wenn ohn Ende
Von eurer Schönheit schweigen meine Lieder,
Denk ich, wie ich zuerst euch sahe, wieder,
Daß ich an andern nimmer Freude fände.
Doch find ein Werk ich, nicht für meine Hände,
Und eine Last, zu schwer fürmeine Glieder;
Der Geist mißt seine Kraft, und, müd und müder,
Wird er zu Eis und läßt das Werk behende.
Wohl oft bereits wollt ich mein Schweigen brechen,
Doch blieb in tiefer Brust die Stimme hangen;
Hat ja kein Laut sich je so hoch geschwungen!
Wohl oft begann in Versen ich zu sprechen;
Doch wie auch Geist und Hand und Feder rangen,
Beim ersten Anlauf waren sie bezwungen.
Francesco Petrarca
(1304 – 1374)
Pirulok néha, ha nem dicsérem hölgyemet
Pirulok, ha nem dicsérem hölgyemet,
Ha dalaim szépségedről hallgatnak,
De arra gondoltam, mint megláttalak,
Nem találnék soha másban örömet.
Mit leltem munkát, az nem jó kezemnek,
Teher, amely túl nehéz tagjaimnak,
Eszem felmért erői elfáradnak,
S kezeim szinte eljegesednek.
Akartam hallgatást többször megtörni,
De hangom megrekedt a mellkasomban;
Képtelen voltam ily zengő zenére!
Mondandóm próbáltam versekbe szőni:
De hol kéz, szellem s toll küszködött sorban,
Vereség várt minden kísérletére.
Szalki Bernáth Attila
49.
Der Welt Anfang und Ende
Ey, ist nicht alles gut, da Welt den Anfang nimt?
Ey, ist nur was noch gut nun, da ihr Ende kümt?
Friedrich Logau
(1604-1655)
A világ kezdete és vége
Mi nem volt jó, mikor a világ kezdődött?
Van még jó, mikor a világ vége eljött?
Szalki Bernáth Attila
48.
Zum Heiligtum wird uns der Garten
Zum Heiligtum wird uns der Garten.
Heilig das kleinste Stückchen Land,
Wo wir der Blumen liebend warten,
Die wir gepflanzt mit eigner Hand.
Ob in den Gärten rings umher
Auch andre Blumen stolzer prangen:
Doch die uns selber aufgegangen,
Die eignen Blumen freun uns mehr.
Wir sehn im Lenz die Blätter sprießen.
Die künft'ge Rose ahnungsvoll
In Zarter Knospe sich verschließen,
Die herrlich sich entfalten soll.
Und der verwelkte Rosenstrauch,
Deß Duft und Glanz uns einst entzückte,
Als ihn die Pracht des Sommers schmückte.
Bleibt teuer uns im Herbste auch.
So kann auch Liebe nicht vergessen,
Ob ihre Jugend längst verblüht,
Was sie an jungem Glück besessen,
Der Duft und Glanz lebt im Gemüt,
Und was der Winter auch verweht:
Die Zeit des Knospens und des Glanzes,
Bleibt uns im Geist als schönes Ganzes,
Wir wissen, daß es neu ersteht.
Mag mehr und mehr das Alter geizen
Mit dem was Jugend reichlich beut
An äußern Gaben, holden Reizen —
Wer sich bewährter Liebe freut,
Behält ihr bestes Teil zurück.
Was außen welkt, erblüht im Innern,
Das Herz bleibt jung und sein Erinnern
Bewahrt uns das vergangne Glück.
Friedrich Martin Bodenstedt
(1819-1892)
A kert szentély
A kertünk szentély lett számunkra.
E legkisebb földdarab szent,
Szeretve nézünk virágunkra,
Hisz mi ültettük földbe lent.
Ha néha környező kertekben
Büszkébben nyílik is virág:
Mert miénk e szín sokaság,
Nagyobb tetszést kelt lelkünkben.
Levelek tavasszal kibújnak,
Készülnek nyílni a rózsák,
Bimbókban színes vitorlák,
Mik pompásan kitárulkoznak.
A rózsa, ha el is hervadt,
Mi nékünk pompázott a fényben,
Mi illatozott nyár tüzében,
Az ősszel is kedves maradt.
Szerelem se felejtődik el,
Ha heve le is csillapult,
S bár ifjúság bohón ünnepel,
Fénye él, bár elhalványult.
Akárhogy fúj is téli szél:
S lejárt a virágok évada,
Gyönyörű emlékük megmarad,
Tavasz, mi tudjuk, újra kél.
Fukar az öregkor érzésben,
Mit ifjúság bőven kínált
Ajándékokban, élvezetben -
Örülve, vígan élted át,
Kint hervadt, bent nyíl a virág,
Legszebb részét megőrizd hűen,
Ha emlék ifjan él szívünkben,
Tovább tart régi boldogság.
Szalki Bernáth Attila
47.
Ende
Verträumt und müde wie ein Schmetterling im
September taumelt der Sommer das Gelände entlang.
Altweiberfäden wirren sich um seine zerrissenen Flügel und
die Blumen, die noch blühen, haben keinen Honig mehr.
Am Hochwald drüben, hinter dem die Sonne glutet, lauert
die Nacht, gleich einer großen Spinne, und wie ein
engmaschiges Netz hängt sie die Dämmerung vor das
verflackernde Abendrot, nach dem der Schmetterling seinen Flug nimmt.
Cäsar Otto Hugo Flaischlen
(1864 – 1920)
A nyár, a virágok s egy pillangó vége
Egy álmodozó pillangó fáradt már
szeptemberben, a tájon tántorog a nyár.
Vénasszonyok szálai fonódtak a tépett szárnyai köré,
s a hervadozó virágokból kifogyott a méz.
A magas erdő felett a nap még lángban állt, vöröslött,
az éj óriás pókként szoros hálót szőtt,
amire pislákoló nagy fátyolként terül
a naplemente, mely felé a pillangó szárnyával repül.
Szalki Bernáth Attila
46.
Krankheit
Gehst krank vorüber du, ganz nah, ganz dicht
Am Grabessaum und streiftest mit der Hand
Nur leis des Todesengels kühl' Gewand,
Berühret Grabeshauch ein Angesicht.
Und trittst gerettet aus dem Geisterland
Du dann zurück ins ros'ge Lebenslicht:
Du lebst, du liebst, du hoffst, doch ist es nicht,
Als sei ein Schatten neben dich gebannt?
Ein Etwas ist's, was dich befangen hält;
Dir kehrt der harmlos alte Ton nicht wieder,
Du schlägst im frohen Kreis die Augen nieder,
Du lächelst ob dem Mückentanz der Welt,
Nachdem dein Fuß schon überm Abgrund schwebte,
Ein Hauch dich der Unendlichkeit durchbebte.
Pauline Schanz
(1828-1913)
Betegség
Ha a beteg tested közel jutott
Sír széléhez, kézzel óvta magát,
S csak súroltad így halál angyalát,
De sír szele az arcodra csapott.
S megmenekülve szellem teréből,
Körötted élet, fény, rózsák, virág:
Remélsz, élsz, szeretsz, s bár szép a világ,
Egy árny kísér tán halál köréből?
De valami egy tanácsot adott:
A múlt gyermeki félelmét feledd el,
Örömteli kört írj le a szemeddel,
S ha világ táncára mosolyt dobott,
S hogyha két lábad már föld felett lebeg,
A végtelen lelke rajtad átremeg.
Szalki Bernáth Attila
45.
Nach der Krankheit
Nun blüht auf deinem Antlitz wieder Leben!
Im Zittern deiner Lippen steht's geschrieben,
ich les' es tief aus deiner Augen Grunde,
ich lausch' es mir von deinem warmen Munde,
wie's in dir jubelt: Ihm geblieben!
Nun quillt auch mir im Herzen wieder Leben!
Als räng' ich mit dem Tod um all mein Lieben,
hab' ich dein irres Auge angefleht,
mein ganz Gefühl ein einziges Gebet, –
ein einz'ger Dank jetzt: mir geblieben!
Nun jubelt Alles, Alles wieder Leben!
Hinaus zum Frühling hat es mich getrieben,
als müsste jede Knospe davon springen,
als müsst's im Liedchen jedes Vogels klingen,
dass Alles, Alles uns geblieben!
Richard Dehmel
(1863-1920)
A betegség után
Arcodon az élet ismét virágzik!
Ajkad remegéséből kiviláglik,
s a szép szemed mélyéről kiolvasom,
meleg szád susogását, és hallgatom,
hogy bent örülsz: nékem kihallik!
Az élet feltör most újra szívemben!
Mintha halállal vívnék szerelmemben,
vesd el szemedből az őrült hibát,
hát elrebegtem egyetlen imát, -
köszönöm hogy: maradtál velem.
Örül az életnek újra mindenki!
Hagyom magam a tavaszba kiűzni,
minden bimbó magát rügyből kifűzi,
madárnak most kell dalával bűvölni,
s világ maradt mind: testi-lelki!
Szalki Bernáth Attila
„Óceán helyett csak tóhoz értem,
noha nyolcvankilenc évet éltem!”
44.
DER REGENBOGEN
Von schäumend rotem Fluß umrauscht,
von grauer Wolke überbauscht,
von schwefelgelbem Blitz durchzückt,
sternlosem Himmel nahgerückt,
geschwungen über alles Land
bis an der fernsten Zeiten Rand
von lichter Hand:
Du, Bogen, bist das hohe Tor,
ich bin der kleine Wandrer auf den Stufen.
Du brichst mit allem edlen Glanz hervor
und hast mich mächtig angerufen.
Du bist zur letzten Lauterkeit die Pforte.
Vor dir kann nichts verstellt und listig sein.
Wie schlechte Kleider tu ich ab die Worte
und gehe schweigend ein.
Karl Bröger
(1886-1944)
A SZIVÁRVÁNY
Habzik, ömlik vörös folyó,
szürke felhők közt áradó,
kénsárga villám járja át
csillagtalan ég sátorát,
hullámzik egész táj felett…
kezével ő ívet vetett,
s föld fényes lett.
Te magas kapu vagy, boltív,
a lépcsőn én vagyok a kicsi vándor.
Mikor feljössz, nemes pompáddal hívsz,
s engem elönt hatalmas mámor.
A végső tisztaság kapuja vagy te.
Nálad lelepleződik hamis kép.
Szavam szegényes ruhaként hullik le,
S lelkem csendben belép.
Szalki Bernáth Attila
43.
BAUM IM ABEND
Auf dem höchsten blauen Hügel
wiegt ein Baum
seine Äste froh wie Flügel
durch den abendlichen Raum.
Träumend nickt er dem erschloßnen
Himmel zu,
rauscht ein Loblied der ergoßnen,
mildergoßnen Abendruh.
Einmal noch in leisem Raunen
Wind verweht.
Und du merkst in tiefem Staunen:
Jeder Baum ist ein Gebet.
Nacht umschattet Zweig und Gipfel,
rückt sie fern.
Hell in seinem dunklen Wipfel
nistet schon der erste Stern.
Karl Bröger
(1886-1944)
FA AZ ESTBEN
Áll a legmagasabb dombon
szép sudár fa,
levele mind ring az ágon,
hűs esti szél simogatja.
Álmodozva, bólingatva
néz az égre,
dicshimnuszt küld ő susogva,
mert ráömlött esti béke.
Még egyszer halk mormolással
szél is fújja.
Rájössz mély csodálkozással:
halk imádság mindegyik fa.
Éj árnya hegycsúcsra szépen
húzva ballag.
S fent facsúcs sötét terében
fészket rak már első csillag.
Szalki Bernáth Attila
42.
Ich bin der wahre Tod
Ich bin der wahre Tod
der mich zum andern End
schweigend geleitet,
der aus mir Finsterlicht
wie es die Erde bleicht
wie es die Vögel schreckt
wie es die Seelen scheucht
schaurig bereitet.
Mich ächten Stunden;
ich störe das Licht
und Kinder wenden ihr Angesicht
wie vor schrecklichen Funden.
Was ich noch lebe
ist nur Firlefanz;
wenn ich noch bebe
ist’s nur ein Totentanz.
Wer bin ich, da ich
ein Heiliges zerbrach?
Was bin ich, da ich
ein Süßes erstach?
In Schweigen ertrinken
droben die Sterne.
Im Gleichen versinken
Nähe und Ferne,
Unten und Oben.
Ich habe gelebt –
Stillerer Bruder,
dich will ich loben
der mich begräbt.
Rudolf G. Binding
(1867-1938)
Én vagyok az igazi halál
Vagyok igaz halál,
mely engem elvezet
másik végletbe,
kihúz sötétségből,
földet kifehérít,
mely madarat rémít,
ijeszt lelkeket
mind megrémisztve.
Órák vádolnak:
a fényt zavarom,
elfordított gyermekarcokon
szörnyű élmények állnak.
Hogy ha még élek,
ostobaság csak,
ha még remegek,
tánca halálnak.
Mi vagyok itt, ha
összetörtem szent lényt?
Mi vagyok itt, ha
kioltottam a fényt?
Csendben kihunynak
fent a csillagok.
Pont így elmúlnak
az egyéb dolgok
alsók s fentiek.
Mostanig éltem --
Szelíd testvérem,
dicsősség néked,
ha eltemetsz engem.
Szalki Bernáth Attila
41.
Des alten Weibleins Lied vom Schwager Tod
Es fährt ein Postillon durchs Land, –
O, der ist höflich und galant!
Nimmt alte Leute bei der Hand,
Hilft ihnen in den Wagen.
Will keinen Lohn,
Fährt schnell davon;
Wohin – will er nicht sagen.
Die Peitsche knallt,
Herr Schwager, halt,
Seht her, hier steht noch eine;
Heut fahr ich mit,
Ob Trab, ob Schritt,
Denn müd sind meine Beine.
Dank, Schwager! So! Und nun fahrt zu,
Blast euer Liedel trutute!
Es geht zum Schlafen, geht zur Ruh,
Es geht ins Endlich-Gute;
Lebt wohl! Ade!
Mir ist nicht weh,
Nur wundermüd zum Mute.
Otto Julius Bierbaum
(1865-1910)
Az öregasszony dala a halál sógorról
Vidéken postakocsis hajt,
Udvarias, int, hogy beszállj!
Az öregeknek nyújtva kart.
Segíti mind hintóba.
Díjat nem kér,
Gyorsan betér:
Hová - tartja titokban.
Az ostor száll,
Sógor, megállj!
Nézd, itt egy másik alak,
Szól: jönnék már,
Hintón akár,
Lábaim elfáradtak.
Köszönöm sógor! S tovább menj,
Kürt hang száll mindenfele!
Aludj másik, végre pihenj,
Most a sorsodat zárd le:
Viszlát, jól élj!
Nem fáj, ne félj,
Csak nyűtt vagy, békülj vele.
Szalki Bernáth Attila
40.
Der Tod
Nun ist all mein Glück zu Ende;
Statt des Lebens kam der Tod...
Menschenkräfte sind vergebens,
Wo sein Wort gebot.
Was ich deinem Schoß vertraute,
Nimmt der Erde Schoß zurück,
Und die Welt, die ich erbaute,
Brach in deinem Blick.
Ich beginne Gott zu hassen,
In mir gährt ein dumpfer Groll,
Daß ich ruhig und gelassen
Diesen Schlag ertragen soll!
Kann das Glück so schnell verschwinden,
Stürzt so rasch der Himmel ein,
Warum läßt der Herr der Welten
Mich dann übrig sein!?
Max Bewer
(1861-1921)
A halál
Most, hogy vége boldogságnak:
Élet helyett jött halál…
Ember erők meghátrálnak,
Ott hol ő kaszál.
Kebledre, amit én tűztem,
Visszaveszi mélyre föld,
És világ, mit építettem,
Véled összetört.
Vádolni kezdtelek Isten,
Bennem gyúlt gyűlölködés,
Ám kell, viseljem derűsen,
Ezt a mély ütést!
Boldogság, ha tűnhet gyorsan,
Összetörve véget ér.
Isten engem bánatosan
Itt hagyott, de mért!?
Szalki Bernáth Attila
39.
Sommers Ende
An meiner Laube, an den Bäumen
Sind gelbe Blätter schon zu sehn,
Es sind des rauen Herbstes Boten,
Die leise durch die Lande gehn.
Sie kamen über Nacht geflogen,
Ein welkes Blatt ihr Meldeschein,
„Der Herbst kommt!“ steht darauf geschrieben
Für alle Vögel Groß und Klein.
Vorbei, so rufen laut die Alten,
Vorbei ist jetzt die Sommerzeit,
Zur Reise nach dem weiten Süden
Seid, Kinder, allesamt bereit!
Otto Bauer
(1881-1938)
Nyár végén…
A lugasokon és a fákon
Megsárgult már minden levél,
Üzen zord ősz, hogy mind le szálljon,
Ha halkan tájra fú a szél.
S repültek, szálltak ott az éjben
Jelkártyájuk száraz levél,
„Jön az ősz - ezt üzenik szépen
Minden madárnak - meg a tél!”
Kiált az agg hangosan: vége,
Időnk lejárt, elmúlt a nyár,
Utazni kell … a messzi délre,
Mindre: aggra, gyermekre vár.
Szalki Bernáth Attila
38.
Einkehr
Du stille Friedhofmauer,
Scheu tret ich bei dir ein.
Willst du nicht meiner Trauer
Schirmende Heimat sein?
In deinem tiefen Frieden,
In deinem kühlen Schoß
Wird allen Ruh beschieden,
Die krank und ruhelos.
Wo dunkle Stämme ragen
Um dichtumkränzten Stein,
Fernen vergangnen Tagen
Geb ich ein Stelldichein.
Süßselige heilige Schauer
Lösen mir Aug und Sinn -
Du stille Friedhofmauer,
Du meine Beschützerin,
Entflohn dem Weltgetriebe
Tret gern ich bei dir ein;
Willst du begrabener Liebe
Schirmende Heimat sein?
Frank Wedekind: 1864 - 1918
Betérés
A csendes temetőbe
Remegve lépek én,
Tudsz-e gyászkeservembe
Hazát hozni, reményt?
Te mély békességedben
Hűs mohatakaró,
Nyugtalanban, betegben
A csend lesz nyugtató.
Sötét sírkövek állnak
Körben, mint koszorú,
A múlt napok sorának
Emléke szomorú.
Szorongás, mely szent, édes,
Nyitja szemem, elmém,
Temetőm, békességes,
Terülj védőn fölém!
Spongyát kinti nyüzsgésre,
Jövök vígan hozzád:
S holt kedves, e lépésre
Adod védő orcád?
Szalki Bernáth Attila
37.
Trost
Solang noch Berg' und Tale blühn,
Durch sie melodisch Flüsse ziehn,
Ein Vogel hoch im Blauen schwebt,
Goldähren licht im Westhauch wallen,
Gebirge stehn, Alphörner schallen:
Hat diese Welt nicht ausgelebt.
Und was die Menschen tun und treiben,
Ob frei sie oder Knechte bleiben,
Dem Frühling gräbt es sich nicht ein.
Kein Treiber bringt mich je in Zweifel,
– Ist er ein Teufel aller Teufel –
Er ändert nicht der Sonne Schein.
Justinus Kerner
(1786-1862)
Vigasztalás
Amíg hegy s völgy virágban áll,
Amíg folyók felett dal száll,
Magasban madár, lent virág,
S aranyszálak szélben lobognak,
A hegyeken fent kürtök szólnak:
Az láthatja, szép e világ.
Emberek küzdve cselekszenek,
Szabadon vagy szolgaként élnek,
Nem adják fel tavasz reményt.
Egy küzdő sem esik kétségbe,
- Hiába árt ördögök népe -
Nem válhatják le a napfényt.
Szalki Bernáth Attila
36.
Segenschwerer Traum
Mein Acker wogt, mein Weizen blüht...
Die Sonne scheint mir ins Gemüth...
In Ballen flieht der Sorgen Qualm...
Gedichte spriessen Halm an Halm...
Es wellt der Hoffnung Wiesengrün...
Der Liebe Sphinxenaugen glühn...
Ein schmerzlich Glück, duftwolkenschwer,
Drängt dunkelsammtenblau sich her
Und droht mir schwülend ins Gemüth...
Mein Acker wogt, mein Weizen blüht...
Otto Julius Bierbaum
(1865-1910)
Megáldott álom
Virágzó búzatábla ring…
Nap fénye lelkemben kering…
A gond illan, kihajt remény,
Szökik szárba sok költemény…
A vágy zöld rétje hullámzó…
Szerelmem szeme ragyogó…
Illatfelhőben boldogság,
Kacérkodó bársonyvirág,
S fenyeget, lelkemben kering…
Virágzó búzatábla ring…
Szalki Bernáth Attila
35.
Die Schule
Kinder! habt nur Lust zum Lernen;
Seht, es fehlt euch nicht an Lehrern:
Feuer, Wasser Luft und Erde,
Alles kann euch unterrichten.
Lernet denn und werdet klüger:
Löwen lehren tapfer streiten;
Adler, kühn und muthig fliegen;
Biber lehren sicher bauen,
Bienen suchen Süßigkeiten,
Spinnen lehren fein zu spinnen;
Aber ja vor allen Dingen
Lernt von mir und meinem Mädchen
Küsse geben, Küsse nehmen!
Seht nur her: Wir halten Schule!
Johann Wilhelm Ludwig Gleim
(1719-1803)
Az iskola
Gyermek! Jöjj kedvvel tanulni;
Mindenből lehet okulni:
Tűz, víz, levegő s a föld is,
Bármi tud téged oktatni.
Tanulva okosabbnak lenni:
Oroszlán tanít küzdeni,
Sas bátran égbe repülni,
Hód megtanít építkezni,
Méh tanít mézet termelni,
Pók hálót szőni, feltenni;
Tudj lánnyal csókot váltani,
Csókot adni, csókot kapni!
S ily iskolát megtartani!
Szalki Bernáth Attila 2024.09.19.
ISKOLABUSZ
Drága kis dédunokánk, nevezetesen Varkoly Baltazár 2024. szeptember 9-én
lett kétéves. Családi körben köszöntöttük, és szerettei elhalmozták ajándékkal.
A szülei okosan úgy döntöttek, hogy nem egyszerre adják neki át ezeket,
hanem naponként egyet. Legutóbb az iskolabuszra került sor. Ebben a
műanyagból készült buszban mindössze három bábu ül, a busz teteje a
vezetőfülke felöl felhajtható, és a bábuk kivehetők. Baltazár kézbe véve
a játékot, felhajtotta a tetőt, bal és jobb kezével kiemelte az utasokat, majd valahogy
visszagyömöszölte, a tetőt megpróbálta levenni, miután ez nem
sikerült, visszahajtotta, és elindította a buszt az iskolába, de közben szavaival
elmondta, mi is történik. „Iskolába mennek. Dinnyét vesznek iskolában.” Anyukája nem
egészen jól értette, ezért megkérdezte „Iskolában esznek dinnyét?” A kicsi így
folytatta:„Dinnyét vesznek iskolában…bácsinak.” Nos, így kerek Baltazár első „félperces”
elbeszélése, alkotása, ami ugye csak szóban születhetett meg.
(Anno Örkény István írt egyperces elbeszéléseket.)
A kis videót látva, hallva derű, mosoly és szeretet csendült fel öreg szívünkben.
Csak így tovább drága kis Baltazár, csak így tovább!
Szalki Bernáth Attila 2024.0919.
dédi papa
34.
Schuleifer
Im Winter, wenn es frieret,
Im Winter, wenn es schneit,
Dann ist der Weg zur Schule
Fürwahr noch mal so weit.
Und wenn der Kuckuck rufet,
Dann ist der Frühling da,
Dann ist der Weg zur Schule
Fürwahr noch mal so nah.
Wer aber gerne lernet,
Dem ist kein Weg zu fern:
Im Frühling wie im Winter
Geh ich zur Schule gern.
Hoffmann von Fallersleben
(1798-1874)
Iskolai buzgóság
Ha fagy köszönt rád télen,
Ha már hó leesett,
Iskolába - ha jégen
Is - de menned kellett.
S mikor kakukk kiáltoz,
Ha tavasz újra itt,
Vígan térsz iskolához,
Lábad gyorsabban vitt.
Ha hajlasz tanulásra,
Ez nem nagy távolság:
Tavasz, tél: iskolába
Menni az boldogság.
Szalki Bernáth Attila 2024.09.25.
33.
Ausländerei
Daß wir so das Fremde lieben!
Zu dem Fremden hingetrieben
sind wir selbst uns fremd geblieben -
Deutsch will keiner sein.
Nur von Auslands Gnaden sollen
wir bestehen wir Lebensvollen,
Selbst nichts tun und selbst nichts wollen?
Schlag der Teufel drein !
Sollen wir an uns verzagen?
Kein Gefühl im Herzen tragen,
nicht einmal zu sagen wagen,
daß wir etwas sind?
Stählt die Sinnen und Gemüter!
Seid die Schirmer, seid die Hüter
eurer eigenen deutschen Güter!
Werdet deutschgesinnt !
Was die Fremden Gutes machten,
laßt uns immer gern beachten,
aber nach dem Besten trachten
für das Vaterland!
Liebend alle Welt umfassen,
sich verachten, sich nur hassen,
kann' s der Deutsche niemals lassen? -
Armes Vaterland!
Hoffmann von Fallersleben
(1798–1874)
Külföldi imádata
Bámuljuk, mert külföldiek!
Hajlongunk, mert különösek,
s vígan leszünk idegenek -
Deutsch lenni nem vágysz.
Hajtunk mi csak idegenre,
bár kész vagyunk hős életre.
Mért nem törünk, vágyunk erre?
Ördögöt üsd, vágd!
Haragudni kell magunkra?
Ám lelkünknek vonzalmára
közzé tesszük valahára,
értékes vagyunk?
Edzed tested, szellemedet!
És fokozd a védelmedet,
őrizz német árut, kincset!
Németté váljunk!
Jót, mit tettek idegenek,
arra mindig figyeljetek,
s legjobbra törekedjetek
német hazánkért!
Földnek sok népét öleled,
magad gyűlölöd, megveted -
utóbbit Deutsch befejezed?
Szegény hazánkért!
Szalki Bernáth Attila 2024.08.29.
33.
Daß oft die allerbesten Gaben...
Daß oft die allerbesten Gaben
Die wenigsten Bewund'rer haben,
Das Schlechte für das Gute hält;
Dies Übel sieht man alle Tage.
Jedoch, wie wehrt man dieser Pest?
Ich zweifle, daß sich diese Plage
Aus unsrer Welt verdrängen läßt.
Ein einzig Mittel ist auf Erden,
Allein es ist unendlich schwer:
Die Narren müssen weise werden;
Und seht! sie werden's nimmermehr.
Nie kennen sie den Werth der Dinge.
Ihr Auge schließt, nicht ihr Verstand:
Sie loben ewig das Geringe,
Weil sie das Gute nie gekannt.
Christian Fürchtegott Gellert
(1715 – 1769)
Az a legjobb ajándék gyakran
Az a legjobb ajándék gyakran,
Minek kevés csodálója van,
De olyan nagyrészt a világ,
Hogy rosszról jót vél (a) sokaság.
Naponként látjuk a rosszat.
De hogy küzdjük le e hibát?
Kétlem, talál megoldásokat
(A) világ, s leküzdi e csapást.
(Csak) egy eszköze volna világnak,
De ez végtelen nehéz:
Bölccsé kéne válni bolondnak;
Nem látsz ilyet, bárhova nézz.
Nem tudják értékét dolgoknak.
Nem nyílik ész, szem csukódott:
Dicsérik, bedőlnek a rossznak,
Mert sose ismerték a jót.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.29.
32.
Epirrhema
Müsset im Naturbetrachten
Immer eins wie alles achten:
Nichts ist drinnen, nichts ist draußen;
Denn was innen, das ist außen.
So ergreifet ohne Säumnis
Heilig öffentlich Geheimnis.
Freuet auch des wahren Scheins,
Euch des ernsten Spieles:
Kein Lebendiges ist ein Eins,
Immer ists ein Vieles.
Johann Wolfgang von Goethe
(1749-1832)
Epirrhema
Kell vizsgálnod természetet,
Minden részre vess figyelmet:
Mert mi belül, kívül is van.
Kívülit megleled magban.
Hát ragadd meg, lelked épül,
Szent titkát fejtsd késés nélkül.
Örülj az igaz látványnak,
Komoly játék nektek:
Higgy élet sok formájának,
A sok arcú egynek.
Szalki Bernáth Attila 2024.06.29.
31.
Meine Lust ist Leben
Gute Nacht, ihr Freunde,
Ach, wie lebt' ich gern!
Daß die Welt so schön ist,
Dankt' ich Gott dem Herrn.
Daß die Welt so schön ist,
Thut mir bitter weh,
Wenn ich schlafen geh!
Ach wie möcht ich einmal
Noch von Bergeshöhn
Meine süße Heimat
Sonnbeleuchtet sehn!
Und den Herrn umarmen
In des Himmels Nah',
Eh ich schlafen geh.
Wie man Abends Kinder
Ernst zu Bette ruft,
Führt der Herr mich schweigend
In die dunkle Gruft.
Meine Lust ist leben,
Doch sein Will gescheh,
Daß ich schlafen geh!
Peter Rosegger
(1843-1918)
Az én vágyam az élet
Jó éjt, jó barátok,
Vígan élek én!
Szép földön, ha lépek,
Hálám Istené!
Mert szép földön élek,
Épp ezért is fáj,
Hogy halnom muszáj!
Szeretném még egyszer
Látni hegytetőt,
Nézni szép hazámat,
Napfényben fürdőt!
Uram átölelem,
Ég közelbe jött,
Elalvás előtt.
Épp úgy, mint a gyermek
Ágyba térve sír,
Úr akarja, menjek,
Vár a sötét sír.
Vágyam volt, hogy éljek,
Úr határozott,
S meg kell halnom most!
Szalki Bernáth Attila 2024.08.29.
30.
Der Stern im See
Ein schöner Stern
Ganz warm und licht
Erglänzt im See so wunderlich. —
Ein Mädchen lacht
So süß und spricht:
Ich liebe Dich!
Gieb Acht, gieb Acht,
Der See ist kalt,
Er spiegelt nur
Das Himmelslicht —
Ein falscher Stern,
Ein falsches Herz;
Vertrau' ihm nicht!
Vertrau' ihm nicht,
Wenn es zu bunt
In fremder Pracht will blühen voll.
Ein echtes Herz
Darf funkeln nicht,
Muß tief und still erglühen wohl.
Peter Rosegger
((1843-1918)
A csillag a tóban
Egy szép csillag,
Mily meleg fény,
Ragyog tavon, mint tünemény -
Egy lány kacag,
Szól rét ölén:
Szeretlek én!
Figyelj, vigyázz,
Hideg a tó,
Csak tükrözi
Az égi fényt -
Rossz csillag hív,
Egy hamis szív;
Vigyázz ezért!
Benne ne bízz,
Túl színes szín,
Idegen és harsány virág.
Egy igaz szív
Csak halkan hív,
Derűsen ragyogó világ.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.29.
29.
Von allen Menschen, die ich je gekannt
Von allen Menschen, die ich je gekannt,
Ich nur zwei Menschen glücklich fand.
Den, der der Welt Geheimnis tief erforscht,
Und den, der nicht ein Wort davon verstand.
Omar Khayyam
(1045-1122)
Az összes ember közül, akiket valaha ismertem…
Sok emberből, kit sors elém hozott,
Boldog csupán kétféle volt.
Egyik kutatja, hogy világ mit rejt,
Másik semmit se ért, semmit se sejt.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.
28.
Lieber träumen und verlangen
Lieber möchte ich zu den geringsten Menschen gehören,
mit Träumen und dem Verlangen, sie zu erfüllen,
als der Größte zu sein, ohne Träume und ohne Verlangen.
Khalil Gibran
(1883-1931)
Jobb álmodozni s vágyni
Én inkább tartoznék közétek legkisebb emberek,
s azt kérném az álmoktól, vágyaktól, teljesüljenek,
minthogy legnagyobbak közt álmok s vágyak nélkül éljek.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.
27.
Das Mädchen mit dem Muttermal
Woher sie kam, wohin sie ging,
Das hab' ich nie erfahren.
Sie war ein namenloses Ding
Von etwa achtzehn Jahren.
Sie küßte selten ungestüm.
Dann duftete es wie Parfüm
Aus ihren keuschen Haaren.
Wir spielten nur, wir scherzten nur;
Wir haben nie gesündigt.
Sie leistete mir jeden Schwur
Und floh dann ungekündigt,
Entfloh mit meiner goldnen Uhr
Am selben Tag, da ich erfuhr,
Man habe mich entmündigt.
Verschwunden war mein Siegelring
Beim Spielen oder Scherzen.
Sie war ein zarter Schmetterling.
Ich werde nie verschmerzen,
Wie vieles Goldene sie stahl,
Das Mädchen mit dem Muttermal
Zwei Handbreit unterm Herzen.
Joachim Ringelnatz
(1883-1934)
Az anyajegyes lány
Hogy honnan jött, és hova ment,
Nem tudtam, de az volt: édes.
Elfogadtam, mint névtelent,
Volt tán tizennyolc éves.
Szenvedéllyel ritkán csókolt,
Parfüm illata megcsapott
Hajából, ami fényes.
Csak játszottunk, csak vicceltünk;
Nem vétkeztünk mi soha.
Az esküje igaznak tűnt,
De aztán veszett nyoma,
Arany órámmal (el)menekült,
A fejem ettől megkékült,
Hogy voltam ily ostoba.
A pecsét gyűrűm is eltűnt,
A játszáskor átölel.
Kecses pillangóként repült,
(De) nem felejtem csínját el,
(Hogy) mennyi aranyt lopott, talány,
Anyajegyet hordott e lány
Szív(e) alatt húsz centivel.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.
26.
Roter Mohn
Rotflammender Mohn den Hag entlang,
Rotflammender Mohn am hügelhang,
Wohin auch das Auge sich wendet, loht
Es hüben und drüben in leuchtendem Rot.
Die brennende Sonne des Juli lacht
Aus strahlendem Blau herab auf die Fracht;
Ihr Kuß hat die schlummernden Knospen geweckt,
Die taufrische Halde mit Blüten bedeckt.
Und wenn nun ein flüchtiger Windhauch nur
Mit heimlichem Flüstern bestreicht die Flur,
Da fährt sie empor, ein hin und her
In purpurnen Wogen wallendes Meer.
Das letzte Gekräusel verzittert am Saum
Des Waldes, gleich wonnigem Morgentraum,
Und leise nickend grüßt Berg und Tal
Rotflammend der Mohn im Mittagsstrahl.
Antonie Jüngst
(1843-1918)
Piros pipacsok
Piros pipacsok sövények alján,
Piros pipacsok a domb oldalán,
Bármerre, ahova szemed ellát,
Mindenütt találsz vörös ragyogást.
Nevet, tűz a júliusi napsütés,
Ragyog kék ég alatt gazdag termés:
Nap csókjától bimbó mind felébredt.
Harmatos virággal rét is fedett.
S ha kél egy kis szél, egy lengedező,
Suttogással telik meg a mező,
Olyan e járkáló, fénylő hullám,
Mint piros színben ringó óceán.
Felébredt álomból erdő ölén,
S utolsóként megrezzent a sövény,
Hegyet, völgyet jár be halk üdvözlés,
S pipacsot virít déli napsütés.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.
25.
Auch der andre, der bist du
Was die Erde mir geliehen,
Fordert sie schon jetzt zurück.
Naht sich, mir vom Leib zu ziehen
Sanft entwindend Stück für Stück.
Um so mehr, als ich gelitten,
Um so schöner ward die Welt.
Seltsam, dass, was ich erstritten,
Sachte aus der Hand mir fällt.
Um so leichter, als ich werde,
Um so schwerer trag' ich mich.
Kannst du mich, du feuchte Erde,
Nicht entbehren? frag' ich dich.
"Nein, ich kann dich nicht entbehren,
Muss aus dir ein' andern bauen,
Muss aus dir ein' andern nähren,
Soll sich auch die Welt anschauen.
Doch getröste dich in Ruh'.
Auch der andre, der bist du."
Peter Rosegger
(1843 – 1918)
Az én sorsom s a másiké is közös
Föld anya mit adott nekem,
Mostan kéri vissza már.
Lépked, s leapasztja testem
Apránként, de nagy a kár.
Én minél több kárt szenvedtem,
A világ annál szebb lett.
Furcsa, amiért küzdöttem,
Kezemből mind kiesett.
És minél könnyebbé válok,
Vinni egyre terhesebb.
Mondd csak nyirkos sír, te árok
Fent hagynod nem lenne szebb?
„Én nélkülözni nem tudlak,
Építek belőled mást,
Készül testedből új alak,
Így világ nem szenved kárt.
Sorsodba törődj belé,
Ő s te mentek sír felé.”
Szalki Bernáth Attila 2024.08.16.
24.
Und auf einmal steht es neben dir
Und auf einmal merkst du äußerlich:
Wieviel Kummer zu dir kam,
Wieviel Freundschaft leise von dir wich,
Alles Lachen von dir nahm.
Fragst verwundert in die Tage
Doch die Tage hallen leer.
Dann verkümmert deine Klage ...
Du fragst niemanden mehr.
Lernst es endlich, dich zu fügen,
Von den Sorgen gezähmt.
Willst dich selber nicht belügen
Und erstickst es, was dich grämt.
Sinnlos, arm erscheint das Leben dir,
Längst zu lang ausgedehnt. - -
Und auf einmal - -: Steht es neben dir,
An dich angelehnt - -
Was?
Das, was du so lang ersehnt.
Joachim Ringelnatz
(1883-1934)
És váratlan ott áll melletted…
Kívülről jött, s felfogtad hírtelen,
Téged mily sok bánat ért.
Mennyi barát hagyott el csendben,
S elűzték a nevetést.
Kérded sorsod csodálkozva,
Ám visszhangja üresség,
Rájössz, panaszról lemondva…
Hogy kérdezni dőreség.
Végre tanulj illeszkedni,
Gond özön ha zuhant rád,
Bajt ne akard szépítgetni,
Győzd le azt, mi rossz hozzád.
Értelmetlen, szegény élted,
Hosszú, túl hosszúra nyúlt - -
S hirtelen - - Ott áll, s megérzed,
Néked támaszt nyújt - -
Mi?
Reményed, mi el nem múlt.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.07.
23.
Ich kam, weiß nicht woher...
Ich kam, weiß nicht woher,
bin und weiß nicht wer,
leb, weiß nicht wie lang,
sterb und weiß nicht wann,
fahr, weiß nicht wohin,
mich wunderts, daß ich so fröhlich bin.
Da mir mein Sein so unbekannt,
geb ich es ganz in Gottes Hand.
Die führt es wohl so her wie hin,
mich wunderts, daß ich noch nicht traurig bin.
Hans Thoma
(1839 – 1924)
Nem tudom, honnan jöttem…
De honnan jöttem én,
s vajon ki e személy,
itt meddig vagyok,
meg mikor halok,
s hová utazom?
Hogy vidám vagyok, csodálkozom.
A létemet fedi homály,
Az Úr kezébe adom át.
Vezet, s égen lehet derű, ború,
Csodás, hogy nem vagyok még szomorú.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.06.
22.
Mein Leben ist wie leise See
Mein Leben ist wie leise See:
Wohnt in den Uferhäusern das Weh,
wagt sich nicht aus den Höfen.
Nur manchmal zittert ein Nahn und Fliehn:
Aufgestörte Wünsche ziehn
Darüber wie silberne Möwen.
Und dann ist alles wieder still. . .
Und weißt du was mein Leben will,
hast du es schon verstanden?
Wie eine Welle im Morgenmeer
Will es, rauschend und muschelschwer,
An deiner Seele landen.
Rainer Maria Rilke
Az életem halk óceán
Az életem halk óceán:
Egy parti házban kín sújt le reá,
s nem mer kimenni innen.
Vágyai csak néha repülnek:
csendben tétován lengnek,
mint ezüst sirály sír tengeren.
Aztán nagy csend lesz mindenütt…
Mire vágy lelkem, számodra kiderült,
s meg fogod már érteni?
Mint hajnali tengerhullám
Jön, s akar a kagylók lágy hangján
A lelkedhez érkezni.
Szalki Bernáth Attila 2024.08.03.
21.
Wanderers Nachtlied II.
Über allen Gipfeln
Ist Ruh,
In allen Wipfeln
Spürest du
Kaum einen Hauch;
Die Vögelein schweigen im Walde.
Warte nur, balde
Ruhest du auch.
Johann Wolfgang von Goethe
A vándor éji dala II (31. variáns)
Hegyeken nagy a csend,
nem fú
szél, lomb, észre vedd,
halk szavú,
súg: fogy az út…
Madár se szól. Éj ölel, álom,
várj, hamar átfon,
s múlsz te is:tudd!
A vándor éji dala II (32. variáns)
Puha csend hegyen ült,
nem fú
szél, lomb se rezdült,
halk szavú,
súg: fogy az út…
Madár se szól. Éj ölel, álom,
várj, hamar átfon,
s múlsz te is:tudd!
Szalki Bernáth Attila
Goethe halhatatlan verséről eddig harminc fordítás
variációt publikáltam, melyek elérhetők az alábbi helyen:
https://mek.oszk.hu/20600/20614
Kosztolányi Tanulmány egy versről című írásában úgy véli: „Ez a vers hatalmas szívdobogással kezdődik. Első sorában emelkedő ütemek nyargalnak (Über allen Gipfeln…) vad anapesztus, mely titokzatos,cél felé tör...”
Őszintén megmondom, nem értek ebben egyet Kosztolányival, szerintem három ereszkedő lejtésű verslábból, trocheuszokból épül az első sor. Eddigi próbálkozásaimban ez tükröztem vissza. De mint fent olvasható, elfogadva Kosztolányi véleményét, megpróbáltam ilyen ritmizálással is lefordítani a verset.
2024.07.01-
20.
Du bist ein Schatten am Tage
Du bist ein Schatten am Tage
Und in der Nacht ein Licht;
Du lebst in meiner Klage
Und stirbst im Herzen nicht.
Wo ich mein Zelt aufschlage,
Da wohnst du bei mir dicht;
Du bist mein Schatten am Tage
Und in der Nacht mein Licht.
Wo ich auch nach dir frage,
Find' ich von dir Bericht,
Du lebst in meiner Klage
Und stirbst im Herzen nicht.
Du bist ein Schatten am Tage
Und in der Nacht ein Licht;
Du lebst in meiner Klage
Und stirbst im Herzen nicht.
Friedrich Rückert
Te hűs árnyék vagy nappal
Te hűs árnyék vagy nappal,
S az éjszakában fény.
Egyet értsz panaszommal,
S nem dobsz szívembe éjt.
Hol telepszem sátrammal,
Közel laksz ott, hol én,
Vagy hűs árnyékom nappal,
S az éjben nékem fény.
Ha kérdezlek szavammal,
Adsz nékem egy jelzést,
Egyet értsz panaszommal,
S nem dobsz szívembe éjt.
Te hűs árnyék vagy nappal,
S az éjszakában fény.
Egyet értsz panaszommal,
S nem dobsz szívembe éjt.
Szalki Bernáth Attila 2024.06.19.
19.
Oh wunderbares, tiefes Schweigen
Oh wunderbares, tiefes Schweigen,
wie einsam ist`s doch auf der Welt!
Die Wälder nur sich leise neigen,
als ging der Herr durchs stille Feld.
Ich fühl mich recht wie neu erschaffen.
Wo ist die Sorge, wo die Not?
Was mich noch gestern wollt erschlaffen-
ich schäm mich des im Morgenrot.
Die Welt mit ihrem Gram und Glücke
will ich,ein Pilger, frohbereit
betreten nur wie eine Brücke
zu Dir, Herr, übern Strom der Zeit.
Joseph Freiherr von Eichendorff
Oh, csend, te mély s csodálatos
Oh, csend, te mély s csodálatos,
mily magányos ez a világ!
Az erdők csendje varázslatos,
Úr jött, s hallgat réti virág.
Magamat megújultnak érzem.
Hol a szükség, az aggódás?
Amiktől tegnap elernyedtem –
szégyenem látja pirkadás.
Világ kínjával, örömével
zarándokként vagyok vidám,
s hozzád Úr hit segedelmével
jövök az idők folyamán.
Szalki Bernáth Attila 2024.06.18.
18.
Es kann die Ehre dieser Welt
Es kann die Ehre dieser Welt
Dir keine Ehre geben,
Was dich in Wahrheit hebt und hält,
Muß in dir selber leben.
Wenn's deinem Innersten gebricht
An echten Stolzes Stütze,
Ob dann die Welt dir Beifall spricht,
Ist all dir wenig nütze.
Das flücht'ge Lob, des Tages Ruhm
Magst du dem Eitlen gönnen;
Das aber sei dein Heiligtum:
Vor dir bestehen können.
Theodor Fontane
(1819-1898)
Megbecsülést nem a világ adhat
Megbecsülést nem a világ
Adhat, tudd meg, ez benned
Ha él, megtartó valóság,
Kincs, mit belül kell érezned.
Ha nem jő belső lényedből
Büszkeségnek igénye,
Világ szava, ha elismerő
Is, haszonnak elég-e.
Nap dicsősége mulandó,
Ne vágyd, hagy csak mögötted,
Mi neked szent s maradandó:
Tartósan éljen benned.
Szalki Bernáth Attila 2024.06.16.
17.
Abendsegen
Mein Abenddörflein liegt im Schatten,
Gott Vater breitet seine Hand
Mild über mein geliebtes Land
Und segnet Dorf und Feld und Matten.
An seinem Priesterring der Stein
Erglänzt. Vom Himmel rieselt milde
Herab aufs träumende Gefilde
Der heilig-weiße Mondenschein.
Ich war allein im Dorf noch wach.
Nun fühl' auch ich den Abendsegen
Sich sanft auf meiner Hütte Dach
Und sanft auf meine Lider legen.
Nun ist im Dorf kein Mensch mehr wach ...
Hugo Salus
(1866 – 1929)
Esti áldás
Fekszik falucskám a sötétben,
Kitárja Atyám a kezét,
Szeretet hazámhoz gyengéd,
S megáldja vidékem mentében.
Drágakő papi gyűrűjén
Ragyog, Égből szelídség hullik,
S az álmodozó tájra úszik
A szent, szelíd, fehér holdfény,
De ébren csak én voltam már
A faluban. Esti áldásban
Leszállt a kunyhómra a sugár
S szememre is. És a faluban
nem volt ébren senki se már…
Szalki Bernáth Attila 2024.06.15.
16.
Die letzten Goten
Gebt Raum, ihr Völker, unserm Schritt:
wir sind die letzten Goten;
wir tragen keine Krone mit:
wir tragen einen Toten.
Mit Schild an Schild und Speer an Speer
wir ziehn nach Nordlands Winden,
bis wir im fernsten grauen Meer
die Insel Thule finden.
Das soll der Treue Insel sein,
dort gilt noch Eid und Ehre:
dort senken wir den König ein
im Sarg der Eichen-Speere.
Wir kommen her - gebt Raum dem Schritt -
aus Romas falschen Toren:
wir tragen nur den König mit -
die Krone ging verloren!
Felix Dahn
Az utolsó gótok
Ti népek engedjetek át:
vagyunk utolsó gótok:
nem hozunk fényes koronát:
csak holtat, láthatjátok.
Hozunk pajzsot, lándzsát, fegyvert,
északi szél fészkéhez,
legyőztük a szürke tengert,
s értünk Thul szigetéhez.
Szigetre hűség címe száll,
esküszünk erre nyomban:
leeresztjük itt a királyt,
tölgy lándzsás koporsóban.
Ide jöttünk, tért vesszük át,
hamis Rómát feledve:
nem hoztunk mást csak holt királyt,
koronája már veszve!
Szalki Bernáth Attila 2024.06.13.
15.
Unglaublich, wie erträgt ein Herz
Unglaublich, wie erträgt ein Herz,
Was schon zu denken unerträglich!
Hinhalten Hoffnungen den Schmerz,
Ihn brechend, den sie steigern täglich.
Man hofft und hofft, bis hoffnungslos
Geworden das geliebte Leben,
Dann gibt man auf die Hoffnung blos,
Das Leben war schon aufgegeben.
Friedrich Rückert
Nem hiszed, mit bír ki a szív
Nem hiszed, mit bír ki a szív,
Elviselhetetlen gondolat!
De remény kínt legyőzni hív,
Tűrd, mi naponként nő s szorongat.
A jó életben reménykedsz,
De ha sorsod sok ütés zúzta,
Reményt vesztesz, elkeseredsz,
S a küzdést élted már feladta.
Szalki Bernáth Attila 2024.06.12.
14.
Das Himmelschluck-Lied
Mein Herz beschert mir groben Spaß,
die Lunge kommt mir auch zupaß,
ich preise mein Gewicht.
Zeigt ernst die Nas nach Norden hin,
daß ich aus Lust geworden bin,
vergeß, vergeß ich nicht.
Die Bäume stehen sich durchs Jahr,
das Herz ist wunder- und wandelbar,
ich setz auf Wasnichtbleibt;
so Blüten, Laub und Schöpferklein
und leg dir Feuer ans Gebein,
bis daß es Funken treibt.
Schau, die katangaschwarze Nacht
hat die Machete mitgebracht
und säbelt in den Wind.
Da sind die Sterne aufgereiht,
Schnittmuster für die Ewigkeit,
der wir verloren sind.
Oh schönes Sein, oh großes Nuscht,
zwei Wolken, in die Luft getuscht,
die ich wohl fangen möcht.
Es fällt die Nacht, es steigt die Früh,
im Spiegel bleckt mein Kontervieh
sein heimliches Geschlecht.
Doch Ketzers Kopf voll Fröhlichkeit,
die Liebe bringt ihn um die Zeit,
und ist für gut verjuxt.
Dann aber kommt der Tag des Herrn
mit Donnerschlag und Mandelkern,
wo du den Himmel schluckst.
Rühmkorf, Peter
Az égi felhőt nyelő éneke
A szívem vígan kalapál,
a tüdöm is jól szuperál,
súlyomnál vagyok én.
Jövök bár zord észak felől,
vagyok víg születésemtől,
nem felejthető lény.
Egész évben zöldek a fák,
szívedben változnak csodák,
miben nem biztos ész;
minden kis szépséget szeress,
és csontjaidra tüzet vess,
amíg lángolni kész.
Jön a korom sötétlő éj,
fekete késével metél,
a széllel ront nekünk.
Sorakozik csillag virág,
a felfűzött örök világ,
ahol mind elvesztünk.
De oh, az égi tekergőt,
a szép, tussal festett felhőt,
elkapni szeretném.
Az éj leszáll, a Nap felkél,
tükörből les az ellenfél,
tűnődöm zárt nemén.
Az eretnek mégis vidám,
szerelem elrabolja tán,
s eléri a jó vég.
De aztán az Úr napja jő,
villámcsapás, dörgő felhő,
s nyeled, mit ád az ég.
Szalki Bernáth Attila 2024.06.10.
13.
[Da steh ich und muß denken
und muß sinnen…]
Da steh ich und muß denken und muß sinnen,
so wie ein Träumender verloren sinnt.
Mein ganzes Herze konntest du gewinnen,
in einem Augenblick, geliebtes Kind,
und um mein Sein die leichten Fäden spinnen,
die zart und weich, doch unzerreißbar sind.
In meinem Busen glüht ein wonnig Minnen,
und längst erwachten schon so sanft und lind
des Herzens süße – zartgehegte Triebe
im goldnen Morgenstrahl der jungen Liebe.
Rainer Maria Rilke
[Megállva kell gondolkodnom
s merengnem…]
Megállva kell gondolkodnom s merengnem,
mert álmomban féltem, hogy elhagytál.
De meg tudtad te nyerni egész szívem,
kedves gyermek, hogy rám pillantottál,
s tudtál szőni könnyű szöttest szívemben,
finom, de eltéphetetlen e szál.
Varázsos fények ragyognak lelkemben,
mik rég felébredtek, s mind vágyva áll,
s ezen sugárok édesek szívemnek,
arany szálai ifjú szerelemnek.
Szalki Bernáth Attila 2024.06.09.
12.
Glück
Solang du nach dem Glücke jagst,
Bist du nicht reif zum Glücklichsein,
Und wäre alles Liebste dein.
Solang du um Verlornes klagst
Und Ziele hast und rastlos bist,
Weißt du noch nicht, was Friede ist.
Erst wenn du jedem Wunsch entsagst,
Nicht Ziel mehr noch Begehren kennst,
Das Glück nicht mehr mit Namen nennst,
Dann reicht dir des Geschehens Flut
Nicht mehr ans Herz, und deine Seele ruht.
Hermann Hesse
Boldogság
Habár célod a boldogság,
A boldogságra nem vagy kész.
A jó dolgok mellett elmész.
Helyzetedre nincs orvosság,
Felőröl sikertelenség,
Nem tudod, mi a békesség.
S ha elhagyott már minden vágy,
Ha lemondtál céljaidról,
S nincs képed a boldogságról,
Esemény bár hozzád betér,
Ha lelked halott, szívedig nem ér.
Szalki Bernáth Attila 2024.06.08.
11.
Die gestundete Zeit
Es kommen härtere Tage.
Die auf Widerruf gestundete Zeit
wird sichtbar am Horizont.
Bald musst du den Schuh schnüren
und die Hunde zurückjagen in die Marschhöfe.
Denn die Eingeweide der Fische
sind kalt geworden im Wind.
Ärmlich brennt das Licht der Lupinen.
Dein Blick spurt im Nebel:
%Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 9
Tegnapi: 4
Heti: 88
Havi: 696
Össz.: 29 244
Látogatottság növelés
NÉMET KÖLTEMÉNYEK MAGYARUL - © 2008 - 2025 - szalkibernathattila.hupont.hu